2015. március 1., vasárnap

39. rész Ijesztés

~Hayley Roberts~

A csütörtöki napunk nagyjából nyugodtan telt, baleset -és vitamentesen, persze Jenny és Calum kivételével, akik a megszokottnál még többet veszekedtek még értelmetlenebb dolgokon, de azért szeretnek együtt lenni. 
Tasha és Michael rájöttek, hogy Dylannek van egy külön szobája, ami tele van olyan videójátékokkal, amikkel még régen (nagyjából két héttel ezelőtt) játszott, ezért ott töltötték a délutánjukat két zacskó chips és üdítő társaságában.
Én pedig Ashtonnel és Lukekal néztem szappanoperákat a tévében, amiket a végén kifiguráztunk, aztán meguntuk őket és inkább Duck Tv-t néztünk, ahol gyorsan lestoppoltuk, hogy ki melyik szereplő legyen. Értelmes tizenévesek.
***
-Soha többet nem játszok horrorjátékokkal - huppan le mellém Michael, miközben a péntek esti "fessük ki stílustalan színekre körmünket" játékot játszom a másik három fiúval és Jennyvel.
-Melyikkel? - mosolygok.
-Az Amnesiával - sóhajt. - Nem tudom, hogy tudok-e majd egyszer normálisan aludni.
-Ezért vagyok itt én - vigyorodik el Luke. - Most megköszönheted, amiért megengedtem az este, hogy hozzám bújj.
-Erről nem akartam hallani - nevetek fel. - De várj... Dylannek nagyjából egy hónap kellett, hogy végezzen az Amnesiával.
-És ő is egész nap játszott csak pár perces pisi -és kajaszünetekkel? - lép be Tasha a nappaliba és Michael ölébe ül.
-Nem - húzom fel a szemöldökömet.
-Mert Mikey azt csinálta, utána pedig én vettem át a helyét. Egyébként hol van Dylan?
-Daisynél - mosolygok. - Azt hiszem ott is fog aludni, szóval miénk a ház.
-Basszus, itt fogtok maradni? - karol át Luke és belepuszil a hajamba.
-Igen, de úgy gondoltam, hogy Calummal fogok egy szobában aludni. Ugye Cal? - nézek rá, amikor pont kinyit egy rikító narancssárga körömlakkot.
-Így igaz, korábban kellett volna lefoglalnod - nézegeti a félig kész körmeit. - Miért is festettem ki a körmömet?
-Mert az menő - biccentek. - Annyira ennék most valami hideget.
-Van kint hó - javasolja Jenny.
-Huh, kösz, hogy mondod - forgatom a szememet. - Mindegy, már nem vagyok éhes, de ha továbbra is csak körmöt festegetünk, akkor meg fogok őrülni.
-Én pedig szeretném látni végre a napot, mert az Amnesiában nem nagyon volt boldog, napsütéses idő - csatlakozik Mikey a panaszkodásomhoz.
-Ahhoz még sokat kell várnod, mert este van - biggyesztem le a számat.
-Ne rontsd el a kedvemet, Panda - dönti hátra a fejét.
-De már alig látszik a monoklim! Nézd! - megyek közelebb hozzá és a már halványlila szemhéjamat mutogatom.
-Most már még rosszabbakat fogok álmodni - nevet fel halkan. - Nem aludhatnánk itt mindannyian?
-Jaj, félsz, hogy tényleg elő fog jönni egy szörny? - bújik Tasha a mellkasához. - Béna vagy.
-Te pedig bunkó - vág vissza Michael, majd hevesen megcsókolják egymást.
-Fúj, Michael mindjárt le fogja nyelni Tashát. Akkor kinek fogok adni jóéjt puszit? - súgja a fülembe Jenny, mire elnevetem magamat.
-Hay, akkor már te is játszottál ezzel a játékkal? - jön ki Ashton a konyhából egy tál popcornnal a kezében.
-Nem mondanám, hogy játszottam, inkább csak néztem - húzom meg a vállamat. - De nem valami ijesztő.
-Ühüm - bólogat és leteszi a tálat az asztalra, amire Calum és Luke gyorsan rá is csap.
-Még nem száradt meg a körömlakkotok - sikítok fel, amikor meglátom, hogy szivárványszínűvé változik a kukorica, de annak ellenére is enni kezdik. - Undorító - csapok a homlokomra röhögve. - Én megyek zuhanyozni - kelek fel a kanapéról. - És ha tényleg úgy gondoltátok, hogy itt fogunk aludni, akkor hozok takarókat.
-Én is megyek - pattan fel Tasha, így együtt indulunk fel az emeletre. - Ugye adsz majd bugyit is? - kérdezi meg, amikor a kezébe nyomok egy friss törölközőt.
-Hát persze - sóhajtok jókedvűen. - Szóval neked nem is volt nagy dolog az Amnesia?
-Dehogyisnem - nevet fel. - Még jó, hogy én hang nélkül szoktam megijedni. Tehát érted, csak némán sikítok. Mikeot pedig vicces volt így hallgatni, ahogy egyfolytában sikítozott - röhögcsél. - Te is csak hazudtál arról, hogy nem ijesztő, ugye?
-Persze - bólintok. - Jobban féltem, mint Dyl és éreztem, hogy szívrohamom lesz, ha még jobban megijedek.
-Akkor megnyugodtam - nevet. - Na, enyém ez a zuhanyzó, te meg mehetsz a másikba - veszi le a pólóját, én pedig a másik fürdőhöz veszem az irányt. Gyorsan lezuhanyzok és lépcső tetejéhez sétálok, hogy le tudjak kiabálni a nappaliba.
-Luke, elveszem az egyik pólódat, mert nincs már tiszta itteni pizsim! - ordítok a torkom szakadtából, mert a még az előszobán és a konyhán is keresztül kell, hogy menjen a hangom.
-Még jó, hogy mi vagyunk itt a vendégek, mégis én adok mindig neked kölcsön ruhát - hallom a közeledő hangját. - Gyere, keresek neked egyet - ér fel mellém és hosszasan megcsókol.
-Michael! - lép ki Tasha is a fürdőből és szintén úgy kiabál, mint én, csak mélyebb hangon.
-De jó, hogy nekem nincsen barátnőm! - válaszol Ashton Mikey helyett, aztán Tasha mogorván megindul a lépcsőn lefelé. Gyorsan bemegyünk Luke szobájába, mielőtt Tasha ránk is zúdítaná a haragját.
-Ez csak egy sima fekete, de remélem megfelel, pólótolvaj - dobja az ágyra.
-Nem vagyok tolvaj, előtte megkérdezem, hogy elvehetem-e - vigyorgok és felveszem magamra a ruhadarabot.
-És szerinted nemet mondanék rá? - mosolyodik el és magához húz. Nagyjából fél percig tarthat, mert Tasha ront be az ajtón, mögötte Mikeyval.
-Ez a szoba nem arra van kitalálva, hogy ölelkezzenek benne - lök minket arrébb a szobatársam.
-Akkor melyik van rá kitalálva? - kérdezem meglepetten, de próbálok távolságot tartani vele.
-Az, ahol én nem vagyok - vonja meg a vállát.
-Gordon, nyugtasd le a barátnődet, nem szeretnék egy pszichopata közelében aludni - megy ki Luke a hálószobából, miközben a kezemet fogja. - Fuss, mielőtt még Tasha rájön, mit mondtam az előbb - szólal meg hirtelen és magával húz a lépcsőn lefelé.
Lent már a többiek lekapcsolt villanynál nézik a tévét és mindannyian be vannak takarózva. Gyorsan eltelt az este és mindenkin látszik, hogy már álmosak.
-Én hoztam a takarókat. Szívesen - néz fel rám Jenny a fotelből.
-Üm, köszi - dobom le magamat a kanapéra Calum mellé, majd Luke is mellém ül és fél kezével átölel.
-Oké, nagyon álmos vagyok, szóval ne beszéljetek hozzám, mert aludni fogok - nyújtja ki a lábát Jenny. - De előtte azért... Mindenkinek jár egy jóéjtpuszi! - pattan fel és sorban arcon puszil minket. Amikor Calumhoz ér, megint vitatkozni kezdenek.
-Csak akkor adhatsz puszit, ha te is kaphatsz egyet tőlem - húzza el a fejét a fiú.
-Rendben - mosolyodik el Jenn.
-De nyálas lesz - figyelmezteti.
-Az enyém is - vigyorodik el és ráugrik Calumra, aki a hirtelen cselekedettől megdöbben.
-Oké, most én jövök - puszilja meg hosszasan Jenny arcát.
-Fúj, ez tényleg nyálas - húzza el a száját és visszamegy a helyére. - Na jó éjszakát - kapcsolja ki a tévét a beleegyezésünk nélkül. Közben Tasháék is lejöttek és helyet foglaltak Calum másik oldalán.
-Jó éjt -nevetek fáradtan és Luke vállára teszem a fejemet, majd elalszok.
 ***
A legelső dolog, amit meghallok, amikor felébredek hajnalban, az Tasha sikítása.
-Ajj, nem azt mondtad, hogy némán szoktál sikítani? - emelem fel a fejemet félálomban.
-Hol vannak a többiek? - rohan mellém.
-Luke itt alszik mellettem - biccentek a fejemmel a barátom felé.
-Neked a többiekben csak ő van benne - háborodik fel. - Gyere megkeresni őket - fogja meg a karomat és felránt a kanapéról. Lassan besétálunk a konyhába és Tasha a villanykapcsoló felé nyúl, amikor meghallok egy suttogó hangot, de nem értek belőle semmit.
-Basszus, kapcsold már fel! - kiabálok.
-Nem tudom, elmehetett az áram! - nyomkodja a kapcsolót, de még mindig sötét van. - Hay, ha most meghalunk, el kell neked mondanom, mennyire szerettem Michaelt - ölel át.
-Mennyire? - forgatom a szemeimet, mert ha már így elrontotta a pillanatot, én is elronthatom az övét a hülye kérdéseimmel.
-Ilyenkor nem kell megkérdezni - szól le.
-Ilyenkor azt kell mondani, hogy engem mennyire szerettél - nevetek fel hisztérikusan, majd újra meghallom azt a hangot, de a suttogás már morgássá alakult át, mintha valaki mérges lenne ránk. Aztán egyre több hang hallatszik - Nem félünk, nem kell ránk pazarolnotok az energiátokat - szólok a hang felé jövő irányba.
-Skywalker! - szól Tasha a nappaliba, amikor meglátja, hogy Luke felkel és felénk fordul. Mielőtt meglátnám az arcát, Tasha a falhoz nyom. - Ne nézz oda! Valami van vele, úgy néz ki, mint egy zombi, vagy nem is tudom, mi - suttog csillogó szemekkel. Egy pillanatra lesokkol, majd a pult mögé húz. - Maradj itt, én megnézem, mi van a hang irányában.
-Nem mész egyedül! - állok mellé és megfogok egy bagettet.
-Az meg minek? - néz a pékárura.
-Védelemre? - húzom fel a vállamat. - Már vagy két hetes, szóval kemény.
-Ilyenkor kés kell, te idióta - vesz ki egy kenőkést a fiókból és úgy indulunk el a hang irányába.
-Várj! Mi van Lukekal? - jut eszembe.
-Ha tényleg élőhalott, akkor eltarthat egy ideig, mire átjut a kanapén - fogja meg a kezemet és kinéz az előszobába. - Az emeletről jön - közli, amikor meglátom Jenny sápadt arcát és merev szemét, miközben elindulna a lépcsőn, de elesik és végiggurul a fokokon. Amikor leérkezik, húzni kezdi magát a földön és felénk közeledik.
-A fejét célozd, mert... - kezdek bele remegő hangon, de Tasha félbeszakít.
-Tudom, nem csak te láttál Walking Deadet - veszi elő a kését, én meg magasabbra emelem a bagettet, hogy nagyobb lendülettel tudjak ütni. 
-Most - szólok neki, amikor Jenny keze Tasha lábához akár nyúlni. - Mindig is a legjobb barátnőm voltál - csukom be a szememet.
-Várjatok! - sikít egyet Jenny. - Tash, nehogy meg merj ölni egy kenőkéssel! - kel fel a földről és leporolja magát. - Csak meg akartunk titeket ijeszteni, mert azt mondtátok, hogy ti nem féltek - nevetgél. - De úgy látszik, tényleg kemények vagytok és inkább ti ijesztettetek meg engem. Na mindegy, mentem aludni - int nekünk és bemegy a nappaliba és hangosan beleugrik a fotelba.
Közben a fiúk is lejönnek a lépcsőn és Luke is mellém lép. 
-Tasha miatt nem tudtál miattam megijedni - ölel át hátulról és a fejemre teszi az állát.
-Szeretem elrontani a megtervezett dolgokat - mosolyodik el Tasha. - És nem féltünk, szóval megmondtuk, hogy feleslegesen próbálkoztatok - teszi keresztbe a kezét, de aztán félrehúz a többiektől. - Ha bárkinek is elmondod, hogy majdnem sírtam, fejbe váglak a bagetteddel - néz mélyen a szemembe, én pedig halványan mosolyogva bólintok egyet. - Most pedig megyek aludni és te fekszel mellettem - fogja meg a kezemet és együtt megyünk álmosan a kanapé felé. 

9 megjegyzés:

  1. Szia nagyon jó Skywaker azzon szakadtam!!!

    VálaszTörlés
  2. Juuj, annyira vártam, hogy Luke majd megijeszti Hayt és aztán jön egy irtó cuki rész:) :DD ez nagyon nyálas komment lett...na mindegy :D nagyon tetszik, várom a kövit!:) ^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Juj, nem baj, hogy nyálas, így is nagyon örülök a visszajelzéseknek :) Hozom, sietek, rohanok <3

      Törlés
  3. Szia!!
    Én ma találtam rá a blogodra és már el is olvastam....!!!:):):8 mikor lesz kövi rész??:@

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Drága! :) Nagyon örülök, hogy rátaláltál és annyira érdekelt, hogy el is olvastad :D <3 Most is telefonról vagyok, mert anyumnak kell valami előadást vagy mit csinálnia, szóval sajnos nem tudom, mikor jutok majd géphez :(

      Törlés
  4. *esedezve ker bocsanatot a kesoi kommentert* szoval bocsii, de lefoglalt a felveteli.
    Mit jatszottal, neztel, amitol ezel eszedbe jutottak? Vagy eleve ilyen nahy a fantaziad, minden segitseg nelkul.:D
    Jo lett, szereteees, jo esteet ❤❤
    ~Hann

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én még jobban kérek bocsánatot az miatt, mert múlt héten nem hoztam részt :c És no problemo, remélem jól sikerült :) Háát, azt hiszem, mielőtt írni kezdtem, Walking Dead maratont csináltam, de lehet, hogy a beteg fantáziám is rátett egy lapáttal :D Még jobban szeretlek Cukorbogyóm, neked is szép estét <33
      Lizzie x

      Törlés
  5. Sziaa! Uhhm hol is kezdjem. Először is! Nem rég kezdtem el a blogodat olvasni aminek természetesen megszállotja lettem. Egyszerűen kegyetlen jól írsz, és maga a sztori ahhw Imádom az egészet! AZ EGÉSZET! Amikor megláttam, hogy milywn rég is volt bejegyzés akkor őszintén megijedtem, netán abba hagyod! Siess nagyon a kövivel!! <3

    VálaszTörlés