27. rész Haverok

Hey ho! Már vagy hat órája fent lenne a rész, ha nem lett volna baj a netemm, ezért nagyon sajnálom. De addig volt időm offline módban átírni az egészet és remélem, hogy így jobb lett :) Előre sajnálom a helyesírási hibákért, most telefonról vagyok és lehet, hogy pár vessző nem ott van, ahol lennie kéne :D So, jó olvasást, stay fab bros! x

Lizzie x

~Hayley Roberts~

-Hayley! Hayleeeey! - ráz ki Tasha az ágyamból.

-He? Mi történt? Ugye nem égettél fel valamit? - kapom fel a fejemet.

-Nem, dehogyis! Vagyis még nem - neveti el magát - Szombat van, ma jönnek Michaelék! De lehet, hogy már szerencsétlenkedve várnak rád, mert te nem tudsz időben elkészülni.

-Úristen, tényleg! - pattanok fel és befutok készülődni a fürdőbe.

-Uuu, tök jó lesz, végre találkozhatok velük - áradozik a szobatársam mellettem állva, miközben a fogamat mosom - Egyébként hogy vagytok Shawnnal?

-Tegnap munka előtt megint felmentünk a hegyre és már tökre belerázódtam, szóval együtt csúsztunk le onnan - köpöm ki a fogkrémet.

-És volt már valami? Csók?

-Majdnem - mosom meg az arcomat és megtörlöm.

-Mi, hogy majdnem? - kapja ki a kezemből a törölközőt.

-Semmi - rázom meg a fejemet - Én béna vagyok ebben, oké? - vágtatok ki a fürdőből, miután végeztem mindennel. - Na, nem jössz? - nézek utána és felkapom a kabátomat.

Bekopogok Jenny szobájába, mert megkért, hogy keltsem fel, hogy ő is jöhessen. Én a helyében nem kelnék fel szombaton hajnalkor, de ha neki ez a jó, akkor legyen.

-Hogy vagy már kész? - kérdezem tőle suttogva, amikor meglátom őt rendes ruhában.

-Nem tudom, unatkoztam és felkeltem. De menjünk, Rebecca bármikor felébredhet - csukja be maga mögött az ajtót. - Ugye majd a reptéren reggelizünk? Ott olyan finom a kaja!

-Ja, én is szeretem - mosolygok, miközben bemegyünk a liftbe.

A taxiból kiszállva befutunk az épületbe, ahol kellemes meleg levegő jön a klímákból. De még magamon hagyom a kabátot és úgy sietünk a Sydney-i géphez. Apu még tegnap üzente, hogy fontos tárgyalása lesz és nem tud jönni, amit már megszoktam, így nem ért annyira rosszul a hír.

Először Ashtont pillantom meg, aki egy sporttáskával a vállán lép ki a gépből. Óriási sebességgel futok felé és olyan nagy lendülettel ölelem át, hogy egy kicsi múlott rajta, nehogy elessünk.

-Hay! - ölel vissza. - Te hogy szoktad bírni ezt a repülést? - ásít egyet - Egyszerűen nem tudtam normálisan elhelyezkedni, szóval nem aludtam.

-Nálam is így volt, de a lány, aki idefelé mellettem ült, elég jó fej volt, tehát vele beszélgettem el az utat - rántom meg a vállamat. - Hol vannak a többiek?

-Sajnálom, hogy ezt tőlem kell hallanod, de... - hajtja le a fejét.

-Istenem, mi történt? - szorul el a torkom.

-Ha! Látnod kéne, hogy néztél az előbb - röhög ki - Még fent vannak a gépen és a táskájukkal szarakodnak.

-Ilyet ne csinálj többet! - lököm meg gyengéden, aztán elnevetem magamat - Komolyan elhittem.

-Megesik - karol át.

-Helló New York! - tárja szét a kezét Calum és leugrik a lépcsőkön.

-Cal, Londonban vagy - fojtom vissza a nevetésemet.

-Kit érdekel? - sétál hozzánk és köszöntésül ad egy pacsit. - Már hiányzott a visítozásod az alatt a két hét alatt.

-És amikor vagy hat hónapig nem találkoztunk, akkor nem? - húzom fel a szemöldökömet.

-De, akkor is - ölel át, én pedig viszonzom azt.

-Hé, Liz! - sétál felém Mikey. Sebesen futva ráugrok és szorosan átölelem. - Mindjárt megfojtasz - nyög fel és letesz a földre.

-Heló - int Luke, aki akkor érkezik hozzánk.

-Hahi - biccentek egyet. És elkezdődik a kínos érzés. Mindenkit megöleltem, de nála nem tudom, mit csinálhatnék. Szerencsétlenkedve állunk egymás előtt, amikor végre Jennyék is csatlakoznak hozzánk, akik ezelőtt reggelit néztek maguknak.

-Tessék, egy muffin - nyomja a kezembe a barátnőm.

-Hol a másik fele? - nézem a sütimet.

-Hát, azt megettem, mert az én reggelim nem ízlett - húzogatja a pólója ujját. 

-Akkor hol van a te kajád?

-Megettem.

-De... - értetlenkedek.

-Attól, hogy nem ízlik, még megehetem - magyarázza. - Egyébként Jenny vagyok - nyújtja a kezét egy mellettünk lévő fiúnak.

-Jenn, ő nem velünk van - hajolok hozzá, aztán felnevetek. A fiú azért kezet fog vele és furcsán nézve minket távolodik el tőlünk. - Szóval, ő itt Jenny és Tasha - mutatom be a megfelelő embereknek őket. - Ők pedig itt Michael, Ashton, Calum és Luke.

-Én vagyok Calum - jelentkezik Cal, amikor meghallja a nevét.

-Na ne mondd - horkant fel Jenn.

-Remek, úgy látom, élőben is jól ki fogtok jönni - mosolygok cinikusan, aztán úgy döntünk, hogy elindulunk. - Hol fogtok lakni, amíg itt vagytok? - sétálok Calum mellett, mert Tasha és Michael, ahogy látom, túlságosan nagy beleéléssel mesélnek egymásnak.

-Apukád mondta, hogy a testvére itt lakik és van nála elég hely négyünknek.

-Igen, tényleg nagy háza van - értek egyet - Akkor először oda menjünk?

-Nem olyan fontos, lehet, hogy először körbenéznénk a városban. Rohadt jó helynek tűnik. Kaphatok? - nyúl a muffinom felé és letör belőle egy darabot.

-De hajnal van - röhögök.

-Láttál már napfelkeltét? - csatlakozik Ash a beszélgetésünkhöz.

-Nem - rázom meg a fejemet.

-Akkor most fogsz.

-Oké, de szívesebben nézném a nagybátyám meleg házából.

-Megbeszéltük - bólint és felveszi a kabátját, mert az ajtókhoz értünk.

-Hay, nem fogunk elférni egy kocsiban - lép mellém Tasha. - Szóval rendezzük el, hogy ki kivel megy. Ülhetek Mikey mellett?

-Undorító, hogy máris egymásra ragadtatok - húzom el a számat és Michaelre pillantok, aki vidáman néz rám vissza. Eszméletlenül aranyosak együtt.  - Rendben, akkor az egyikben Jenny fog ülni, mert ő is tudja az utat - egyezek bele. Sokszor mentem már vele meglátogatni a nagybátyjámat, ezért ő is tudja már kívülről a lakcímet. Mert igen, lehet hogy nem nagyon érdekli az egyetlen rokonomat, akivel egy városban lakok, az, hogy mit csinálok és hol vagyok, de rohadt jó fej és csak pár évvel idősebb Willnél, ezért vannak még közös témáink. 

-Akkor rendeződjünk két hármas csoportba! - tapsol Jenny mellém állva.

-De heten vagyunk - szól közbe Luke.

-Hú, mekkora matekossal van dolgunk - teszi csípőre a kezét.

-Jenny, nem hagytad ki magadat a számolásból? - röhögök.

-Már ketten is azt hiszik, hogy hülye vagyok - csap a fejére.

-Én tudom - köhintek.

-Hé! - könyököl a hasamba. - Na mindegy, menj a cuki párossal és vigyetek még valakit magatokkal - foglal le két taxit.

-Cal, te velem jössz - ragadom meg a karjánál fogva és segítek neki berakni a cuccait.

-Köszönöm, megmentettél egy kiabálós úttól - veregeti meg a hátamat és beül a kocsiba. Közben Michael és Tasha is elhelyezkednek, én meg az anyósülésre ülve elmondom a címet a sofőrnek.

Amikor megérkezünk és Jennyéket is megvárjuk, hogy mindent kiszedjenek, odahúzzuk a bőröndöket a ház kapuja elé. 

Egy nem olyan magas hegynek az oldalában vagyunk, ami miatt gyönyörű bentről a kilátás, mert egyenesen a vízre néz. Nem mondanám, hogy Dylan, a nagybátyám szegény ember lenne, megdolgozott ezért az egészért. 

Elvileg most itt laknék, ha nem mentem volna kollégiumba, de szerintem jól döntöttem. A társaság miatt is, meg azért, mert még néha most is elkések az órákról.

Előveszem a kulcsomat és kinyitom a kaput, majd a bejárati ajtót.

-A szobák az emeleten vannak, Dylan gondolom még alszik - teszem rá a kabátomat a fogasra. - Mikor kelhet fel a nap? 

-Még nagyjából fél óra - pillant Luke a telefonjára - Neked elég volt az a fél muffin?

-Igazából csak negyed volt, valaki evett még belőle - nézek mosolyogva Calumra.

-Felvisszük a táskákat és csinálunk neked valamit - ragadja meg a saját bőröndjét és követi a többieket a lépcsőn felsétálva.

-Mi bajod van? - sietek utána, majd megállok mellette.

-Mi lenne? Te keltél fel miattunk, annyit megérdemelsz, hogy normálisan reggelizz - túr bele a szőke hajába. 

-De nem vagyok éhes.

-Rántotta jó lesz? - kérdezi a füle mellett elengedve, amit mondtam neki.

-Utálom a rántottát. Apu mindig elrontja. 

-Rendben, mindjárt kész lesz - biccent és otthagy a lépcső alján.

-Van itt kakaó? - jön le Ash legelsőként az emeletről.

-Megnézem - állok fel a lépcsőről és bemegyek a konyhába keresgélni a szekrényekben. Amikor meghallom, hogy valaki szintén bejön a szobába, abbahagyom a keresést. - Te mit keresel itt?

-Rántottát csinálni, mert éhes vagy - nyitja ki Luke a hűtőt és kivesz egy tojást.

-Hányszor mondjam, hogy nem vagyok az? - sóhajtok fájdalmasan.

-Akkor mondd ezt, amikor majd eléd rakom.

-Tudod egyáltalán, hogy kell csinálni?

-Miért, te nem tudod? - szegezi rám a tekintetét.

-Nem, mert nem szeretem - nevetek. - Mindegy, csinálj, amit akarsz, csak hagyjál kakaót keresni. - nyitok ki egy fiókot.

-Nem a villák között kéne kezdened - vigyorodik el, én pedig vörös arccal kutatok tovább.

-Egyébként hol vannak a többiek? - kérdezem meg tőle, amikor megtalálom a kakaóport.

-A nappaliban tévéznek. Mert?

-Csak fura, hogy egyedül mertek hagyni minket - rántom meg a vállamat.

-Tényleg, lehet, hogy most is azon aggódnak, hogy talán nyelvezünk egymással az helyett, hogy kakaót csinálnánk nekik - gondolkodik el cinikusan.

-Ez nem vicces - dobom meg egy zsemlével a fejét.

-Kész vagy a kakaóval? - fordul felém, felvéve a pékárut a földről. - Elég lassú vagy ahhoz képest, hogy pultos vagy.

-Még csak most találtam meg a kakaót, igazából gyorsabb vagyok - védekezek és próbálok mérgesen nézni rá.

-Menj, edd meg a tojást, addig megcsinálom őket.

-De nem vagyok éhes! - röhögök fel.

-Nem érdekel, meg fogod enni az egészet.

-Nem - teszem keresztbe a kezemet és megállok egy helyben. - Olyan vagy, mint valami óvónéni.

-Azt akarod, hogy én ültesselek a székre? - rak le mindent a kezéből és elém áll.

-Nem fogsz tudni felemelni - tárom szét a kezemet. 

Rossz dolog vitatkozni olyannal, aki erősebb nálad, mert a végén az lesz az eredménye, hogy felkap a nyakába és lerak téged egy székre. Mint ahogy most is történt.

-Te nem vagy normális - próbálok nem nevetni, de a végén mégis sikerül.

-Edd meg. Tessék, van hozzá zsemle is - rakja mellém.

-Ezt dobtam neked az előbb - méregetem mosolyogva.

- Csak a földhöz ért. A fele is elég lesz, csak egyél, mert nem fogod kibírni a napfelkeltéig se. 
-De nem vagyok éhes! - temetem a kezemet az arcomba, miközben megkordul a gyomrom.
-Igen, tényleg nem - vigyorog rám, mintha csak erre várt volna. - Edd már meg, mert kihűl - túr a hajába szórakozottan.
-De csak a felét - emelem fel a villát.
-Igen, csak a felét.
-A felét?
-A felét.
-Akkor a felét - ismétlem meg.
-Igen, a felét.
-Nálunk talán a "felét" lesz az örökké - bökök bele a tojásba.
-Mivan? - néz rám Luke értetlenül.
-Semmi - pirulok el és véletlenül bekapok egy falatot.
-Na, milyen?
-Nem olyan szörnyű, mint apué - keresem a szavakat, mert nem akarok úgy tűnni, mint aki miatta szerette meg a rántottát.
-Az gondolom jó - biccent. - Hogy kéred a kakaót?

-Most inkább narancslevet kérek, nem akarok hányni - eszek még egy kicsit.
-Tényleg utálhatod a rántottát, mert megetted az egészet - pillant a tányéromra.
-Erre inkább nem mondok semmit, mert most nem jut eszembe semmi kifogás - mosolygok rá. - Amúgy rossz volt, de attól még megehetem, nem?
-Ezt a gondolkodást Jennytől tanultad?
-Sokat tanulunk egymástól - értek egyet.
-Ha majd befejezed a tányérod tisztára törlését a zsemlével, akkor segítesz kivinni ezeket? - mutat a bögrékre.
-Akkor is utáltam - állok fel a székből és megfogom a felét. - De miért vagy velem ilyen?
-Milyen? - néz le a szemembe.
-Ilyen - húzom fel a vállamat. - A legtöbben nem így szoktak viselkedni egymással olyan dolgok után. Tudom, hogy nem jártunk, csak félreértés volt, de akkor is.

-Mert haverok vagyunk. Te mondtad. És igen, félreértés volt, de nem mindegy? Te már randizgatsz egy tizenegyedikessel, én pedig túlléptem a dolgokon.

-Mert te most úgy gondolod, hogy haveri kapcsolatban vagyunk? - húzom fel a szemöldökömet. 

-Nem tudom - rázza meg a fejét.

-Haaayleeey! - szakítja meg a beszélgetésünket Jenny. - Gyere, mindjárt felkel a nap! - fogja meg a karomat, ami miatt majdnem kiöntöm a kakaókat. - U, ez finom lehet - szed ki a kezemből egyet és egy levegővel  megissza. - Na, gyertek már! - rángat ki minket a nappaliba. Pont beérünk az elejére, amikor a folyó mögül megjelennek az első sugarak. 

-Ez gyönyörű - tátom el a számat. 

-Olyan, mint a naplemente, csak visszafele - kortyol bele Luke a narancslébe. 

-Az nem az enyém? - nézek rá a pohárra. 

-Már nem - mutat felém egy elégedett mosolyt. 

-Bunkó - szorítom össze a kezeimet. 

-Hé, a két "haver" is maradjon csendben és figyeljen -  néz ránk hátra a kanapéból Tasha, idézőjeleket húzva a levegőbe. 

-De tényleg csak azok vagyunk - értetlenkedek Lukekal együtt. 

-Hagyjátok őket, hadd élvezzék ki, hogy egyszerre beszélnek és mindenben egyetértenek, mint a "haverok"  - fújja ki Jenn a haját a szeméből. 

-Komolyan nincs több köztünk - tárja szét a kezét Luke. 

-Ezt mondd a lámámnak - néz Jenny mélyen a szemébe, amivel mindkettőnket elhallgattat.