15. rész Are you jealous?

Sziasztok! :) Még fel akartam tenni éjfél előtt a részt, de nem sikerült, mert van, amikor bármi el tudja vonni a figyelmemet :( De itt is van, remélem tetszeni fog, és... Ha, most nem hagytam ki! ^^ Nagyon szépen köszönöm a 43 feliratkozót, a 10.000+ oldalmegjelenítést, a komikat és a pipálásokat! Nélkületek sehol sem lenne ez a történet, mert ti öntötök belém mindig lelket, hogy folytassam. Szóval nagyon szépen köszönök mindent és jó olvasást! <3

Lizzie xxx

~Hayley Roberts~

-Hát itt van az én Hayley bogyóm! - köszönt Jenny a webkamerán keresztül - Hogy telt a karácsonyod?

Elmesélek neki mindent, semmit sem kihagyva, még a Lukeos részt is elmondom, pedig az eléggé lerontja a fogadáson az állásomat. Említem azt is, hogy Mikey és a többiek kijönnek egy kis időre Angliába, de az időpontot még nem lehet tudni. Jenn erre annyira megörül, hogy majdnem leesik az ágyáról, én meg csak reménykedek, hogy a szünet végéig nem fog semmi baja esni.

-De karácsonykor senkivel sem bunkóznék! - védem meg magam, amikor befejezem a beszámolómat.

-Aha - mosolyog. Látom rajta, hogy jól szórakozik. - És mostantól már előszeded azt az énedet, aki arról magyarázik nekem, hogy mennyire utálja Skywalkert?

-Igen - sóhajtom - Hé, egyébként mi van, ha egyikünk sem nyer? Ha csak összebarátkozok vele, de semmi több?

-Akkor mindketten sztriptízelünk - vágja rá magabiztosan. Úgy látom számított arra, hogy ezt meg fogom kérdezni.

-Hát, oké - mosolyodok el halványan.

-Figyi, én most megyek, majd este még beszélünk - küld felém egy puszit - Ja, és ne felejts el ajándékot venni! - figyelmeztet. Enyhén célozgat utána még egy keveset, hogy mit is szeretne tőlem, aztán elköszönünk egymástól.

***

-Mégis hol árulnak plüsslámát? - kérdezem az ágyamon feküdve, miközben a lábaimat a levegőbe emelem.

-Játékboltban? - tippel Michael, akit megkértem, hogy jöjjön át és segítsen majd az ajándékok megvásárlásában. - Ashton vagy Calum biztosan jobban tudja, mert nagyjából minden hétvégén oda mennek játszani - gondolkozik el, amire kitör belőlem a röhögés. Ha ők ezzel szokták tölteni a szabadidejüket, akkor mikor próbálnak?

-Oki, egy próbát megér - pattanok fel az ágyamról, telefonommal Calumöt tárcsázva - Hé Cal, nincs kedvetek Ashtonnal eljönni velünk a játékbolta? - kérdezem a lehető legtöbb lelkesedést beleadva. Calum csak sikítozik egyet (durvábban, mint én szoktam) és közli, hogy egy pillanat és jönnek. - Tényleg nem hazudtál - nevetek Mikera, amikor leteszem a telefont.

-Te hogy bírod hallgatni a sikításukat? - néz rám fáradtan.

-Megszoktam. Tudod, ez ilyen lányos dolog. Én is sokszor visítozok - legyintek.

-Vettem észre - nevet ki.
Pár perc múlva csöngetnek a kapuból. Tényleg gyorsak voltak.
-Nyitom - rohanok le az emeletről egészen a bejárati ajtóig. - Egy pillanat! - kiabálok ki és belebújok az egyik cipőmbe. "Meglepetésemre" nem csak ketten jöttek. - Nicsak, kit látnak szemeim! - játszom el a csodálkozó lányt.
-A "nicsak" béna szó - förmed rám - És ebben az évtizedben már kevesen használják - magyarázkodik. Örülök, hogy nem én kezdtem el lerombolni a tegnapi "elviseljük egymást" kapcsolatot. Ja de, én voltam az. Mindegy.
-Szóval mit is akarsz keresni egy játékboltban? - karol át Ashton.
-Jennynek kéne egy plüssláma - nevetek.
-Akkor siessünk! - tapsol egyet Calum, én meg megijedek - Két percetek van, hogy elkészüljetek. Számolom! - veszi elő az óráját, én meg besprintelek a házba.

***

-Mutatok egy helyet, ahol mindent megtalálhatsz! - áradozik Ashton, amikor besétálunk a bevásárlóközpontba.

-Mármint bármilyen plüsst? - kuncogok.

-Igen, de az nem hangzik olyan jól - nevet Calum és átkarolja a vállamat.

-Tényleg jó hely, én is ott vettem a pónimat - ért egyet Michael.

-Hogy mivan? - röhögöm el magamat úgy, hogy alig tudom abbahagyni.

Amikor végre abbahagyom, ismerős arcokat veszek észre. A régi osztálytársaim azok.

-Nem vagyok itt, oké? - suttogom Mikenak, aki azt hiszem felfogta, mire gondolok.

-Hé, sziasztok! - int Luke a lánycsoport felé. Kész, vége, észre fognak venni.

-Lukey! - ugrik az egyik lány a nyakába, aki szőke haját valami bonyolult fonásba rendezte. A sminkje gyönyörű, az arca teljesen hibátlan. A szoknyája olyan, mintha pont az ő méretére lenne szabva a többi ruhadarabjával együtt. Igen, ő itt Rosalie, a két lábon járó tökéletesség. Bah - Hogyhogy itt vagy? - kérdezi vidáman. Hahó. Nem egyedül jött. Közben a többi lány is körülveszi a fiút, én pedig csak állok egy helyben.
Erőltetetten köhintek egyet. Már nem érdekel, hogy elrejtőzzek előlük.
-Ó, Hayley, de régen láttalak! - lép hozzám, én meg erőltetetten mosolygok. Sohasem bírtam őt, a suliban ő az a lány, akiért az összes fiú odavan és bármit megtennének azért, hogy randira hívják. 
-Ja, én is téged, Rosalie - mosolygok továbbra is, de szerintem vicsorgás lehet, annyira megerőltetem.
-Szia Hay! Milyen az élet Londonban? - csatlakozik a beszélgetéshez egy másik lány, Jasmine aki szintén az osztályomba járt. Vagyis én jártam az ő osztályába.
-Tökéletes - válaszolom kedvesen. A másik két lány, Chloe és Amelia még mindig Lukehoz beszélnek, nem értem, mit esznek rajta. Oké, egy szóval sem említettem, hogy nem lenne helyes, de attól még... Kérdőn nézek a fiúra, de nem vesz észre, el van foglalva a "rajongóival".

Rosalie észreveszi hogy őt szemlélem, ezért gyorsan rátér a témára. 

-Honnan ismeritek egymást?

-Ja, ezzel? - biccentek mogorván a Luke felé. - Ugyanabba a csoportba jártunk oviban, most pedig együtt kell lennem vele, mert Mikey haverja. Vagyis ja, nagyjából ennyi. - rántom meg a vállalat. 

-Ó, szóval nem vagytok együtt - sóhajt. Nem tudok rájönni, hogy ez megkönnyebbült vagy csalódott sóhajtás akar lenni.
-Dehogyis, nem vagyunk egy pár. És nem is leszünk azok. Soha - erősítem meg.
-Oh - mosolyog csalódottan, de szerintem megjátszhatja az egészet - Mi most megyünk, még be kell néznünk valahová, jó volt téged látni, remélem még találkozunk - mosolyog, aztán teljesen ledöbbenek, mert megölel. Az évek folyamán egyszer sem szóltunk egymáshoz, maximum annyit, hogy kölcsönkértünk egy tollat, most pedig megölelt!
-Ugye jöttök majd a partra Szilveszterkor? - kérdezi Jasmine. Mit akarnak tőlem, hogy ennyire érdeklik őket, mit csinálok újévkor?
-Öhm... Persze - bólogatok. Eddig még nem voltam a tengerparton Szilveszterkor, túlságosan sok volt ott a részeg ember. Tavaly mentem volna először, csak éppen akkor kezdődött az az időszak, amikor Mike elkezdett barátkozni Lukekal. - Akkor majd ott - intek mosolyogva, ők pedig elmennek.
-Valld be, hogy nem olyan rosszak - súgja felém Michael.
-Nem tudok rajtuk kiigazodni - rázom a fejemet - Eddig sohasem beszélgettünk. Teljesen ellentétek vagyunk, mert ő az, aki imád szoknyákat hordani és szívesen vásárol vagy hét óra hosszat, én pedig...
-Az, aki felégetné a szoknyáit, csak hogy ne kelljen azokat felvenni és kirakják egyfolytában a moziból, mert nem tud nyugton maradni másfél óráig - fejezi be a mondatomat. Túl jól ismerjük egymást. - De nem láttam bennük semmi ellenszenvet, amikor hozzád beszéltek. Mondott rád valaha bármi sértőt?
-Csak Chloe és Amelia.
-Ennyi. Nincs okod őket utálni - nyugtat meg - És te is ugyanolyan kiszámíthatatlan vagy. De most rohanjunk a játékboltba, mielőtt megveszik az összes plüsslámát! - siettet minket, én meg felnevetek.

***

A bolt óriási, tele milliónyi játékkal és ordibáló kisgyerekekkel. Már vagy fél órája lehetünk itt, teljesen reménytelenül.

-Ezt nem hiszem el! - ülök le egy hintalóra - Gondoltam, hogy nem készítenek sehol sem lámát - temetem az arcomat a kezeimbe.

-Ne hisztizz, így semmivel sem megyünk előbbre - szól rám Luke lenézően.

-Ezt könnyű mondani annak, aki a kisujját sem mozdította meg! - nézek rá szúrósan.

-Jaj, bocsánat - emeli fel a jobb kezét és megmozgatja rajta a kisujját.

-Az agyamra mész! - lépek elé és próbálok a szemébe nézni - Miért nem maradtál inkább a kis barátnőiddel?

-Féltékeny vagy? - röhög ki, amitől a sírógörcs kerülget. Lenyelem a torkomban lévő gombócot és inkább csendben maradok, dühösen méregetve a fiút. Féltékeny lennék?

-Szerintem ezt inkább majd kint folytassátok - szól bele csendesen Calum. Körbenézek és látom, hogy ők minket néznek vagy tíz gyerekkel együtt. Némán bólintok és úgy téve, mintha nyugodt lennék, elsétálok egy polcsorhoz.

-Miért kell ezt csinálnia? Egyszer kedves hozzám, máskor pedig elviselhetetlenül bunkó! Örülj, hogy nem ismered - öntöm ki a lelkemet egy beszélő Dóra a felfedező babának. Lassan szerintem a diliházban fogok kikötni.

-Hay, már mindenhol kerestelek! - fut hozzám Ashton.

-Azért jöttél, hogy megmagyarázd nekem, miért beszélek egy játékbabához? Mert annak örülnék - mondom neki cinikusan.

-Hogy micsoda? Nem, Luke-

-Hagyjatok már azzal a seggfejjel! - vágok bele a mondatába. - Tudom, hogy egyfolytában vitatkozunk és egy napot sem tudunk kibírni kiabálás nélkül. Szóval legyetek szívesek, ne próbálkozzatok többet azzal, hogy barátokká próbáltok minket tenni.

-Akkor ezt a témát hanyagolom.

-Sajnálom, kicsit durván mondtam - biggyesztem le az ajkaimat.

-Semmi baj, megértem - mosolyog - Gyere, megmutatom a kedvenc helyemet - fogja meg a kezemet és magával húz. Egy játszóházhoz vezet, tele műanyag labdákkal, mászókákkal és csúszdákkal.

-Ide felengednek titeket? - csodálkozok.

-Hát, úgy szoktuk csinálni, hogy az egyikünk őrködni szokott, de most nem érdekel, valahogy majd kimagyarázzuk magunkat - nevet - Apukád ügyvéd, ugye?

-Igen.

-Akkor biztos neked is benne van a véreidben, szóval ha ránk szólnak, kezdj el beszélni a jogainkról, hogy két gimnazista is kiérdemli a szórakozást.

-Te nem vagy normális - röhögök, aztán bemegyek a játszóház bejáratán.

Felfutok az óriási lépcsőkön, nyomomban Ashtonnal, majd elérkezek a csúszdákig.

-Ide be tudok férni? - méregetem az egyik csúszdát.

-Nem, olyan dagadt vagy, hogy több helyet foglalsz el, mint én - vihog, én meg gyengéden meglököm. - Megyünk együtt?

-Ha én nem férek el, akkor hogy fogunk ketten? - kuncogok továbbra is a témánál maradva.

-Hát így - emel fel, mint egy kisbabát és beültet a csúszda elejébe, majd mögém ül, lábait mellém rakva. - Mehet? - kérdezi, amire hevesen bólogatok. Lendületet ad és ellöki magát, így mindketten elindulunk. Kezeivel átkarol, amire először megijedek, de nem szólok rá, mert úgy érzem biztonságban vagyok miatta, akkor is, ha egy ovisoknak tervezett játékon vagyunk. A fedett csőben visszhangzik a nevetésünk, ezt hallgatva valami furcsa érzés önt el, amit már régen éreztem. Nem, nem is olyan régen, akkor, amikor Tashával kimentünk reggel hógolyózni és belefeküdtünk a hóba. Emlékszem, hogy akkor nem érdekelt semmi, csak a pillanatnak éltem. És most is azt teszem.

Megpillantom az előttem lévő világosságot, ami azt jelzi, mindjárt vége van a csúszásnak. Beleesünk a színes műanyag labdák fedte részbe és hangosan röhögve tárjuk szét a karunkat. Legutoljára akkor csinálhattam ezt, amikor öt vagy hat éves voltam.

-Ezt ti minden hétvégén megismétlitek? - kérdezem vidáman Ashtől.

-Nagyjából igen - nevet még mindig. Imádom hallani a nevetését, olyan különleges. - Még egy kör? - áll fel olyan hirtelen a helyéről, hogy látom, egy kicsit meginog, de visszanyeri az egyensúlyát.

-Szerintem a többiek már keresnek minket - mondom szomorúan. Bólint egyet és felém nyújtja a kezét, hogy segítsen felállni, én meg utána nyúlok. Botladozva kijutunk a játszóházból, és ahogy megmondtam, a három fiú karba tett kézzel minket figyel. Vagyis csak Lukenak van keresztben a karja, Mikey és Calum mosolyogva néz ránk.

-Úgy látom lenyugodtál, Elizabeth - bámulja a kezemet, ami még mindig Ashtonét fogja.

-Azt hiszem igen, Lucas - vigyorgok rá.

-Luke. Csak simán Luke - javít ki és otthagy minket.

-Mi az, féltékeny vagy? - kiabálok utána, de már túl távol van ahhoz, hogy meghallja.