14. rész Karácsony

Sziasztok! :)) Hát, nem azt terveztem, hogy ilyen későn hozom a részt, de újraírtam az egészet és teljesen más témáról írtam, amit akartam :D De remélem tetszeni fog :) És sajnálattal bejelentem, hogy a suli miatt csak heti egy rész lesz, ami péntek este vagy szombaton fog jönni. Jó olvasást és bírjátok ki a sulit! <3

Lizzie xxx

~Hayley Roberts~

Már becsomagoltam az ajándékokat, ami igazából másfél órámba telt, mert bevallom, sohasem volt elég ügyes kezem ahhoz, hogy be tudjak csomagolni bármit is. Még a szendvicset sem.

Michael megkért még délelőtt, hogy menjek át hozzájuk kora este, mert szeretné, ha vele is karácsonyoznék egy kicsit. Persze, hogy beleegyeztem, mindig is ez volt a szokásunk, hogy együtt ünnepelünk. Úgy érzem, nem csak engem hívott meg, hanem mást is, de nem érdekel, nem ronthatja ma el a kedvemet.

Megmosom az arcomat és halvány sminket teszek fel - nemsokára indulnom kell. Éppen a nadrágomat veszem fel, amikor Mikey üzen nekem, hogy indulhatok. Elrakom a telefonomat és a kezembe veszem az ajándékokat, majd szólok apának, hogy elmentem, de később jövök. Leellenőrzöm még egyszer, hogy nálam van-e mindenkinek az csomagja és kimegyek az ajtón. 

Furcsa érzés tölt el, amiért nem csapja meg hűvös szél az arcomat, amint kilépek a házból. Nem lehettem olyan sokáig Londonban, mégis megszoktam a hideget és az erős szeleket.

Csengetek a szomszéd háznak az ajtaján, amit örömömre Michael nyit ki.

-Szia Liz! - mosolyog szélesen és átveszi a kezemben tornyosuló ajándékokat. Lerakja őket és megölel - Már mindenki itt van, örülök, hogy átjöttél.

-Ez nálam már hagyomány - mosolygok vidáman - A mindenki alatt úgy érted, hogy...

-Igen, úgy értem - sóhajt egy nagyot - Pedig tegnap jól kijöttetek.

-Nem igaz - nézek rá szúrósan, majd elnevetem magamat. Sohasem voltam még mérges Mikeyra, vagyis volt pár kisebb vitánk és össze is vesztünk néhányszor, mint a legtöbb barát szokott, de soha sem tartott hosszabb ideig, mint egy nap. Vagyis volt egy hosszabb, amikor kint voltam a kollégiumban és azt mondtam neki a telefonba, hogy jó döntés volt a költözésem, de azt is csak Luke miatt mondtam. Miért kellett mindent felbolygatnia? 

Bemegyünk a nappaliba, ahol a többiek is vannak és valamit mesélnek egymásnak. Karen sokat készülődhetett, mert a kávézóasztal tele van sütikkel és italokkal. Köszönök mindenkinek és beülök Calum és Ashton közé. Luke a velem szemben lévő kanapén ül hallgatva, amit a mellette ülő Michael mesél neki, miközben egész végig gyanakvóan rajtam tartja a szemét. Egy egyszerű "mit nézel?" pillantással elérem, hogy másfelé figyeljen, mert nem szeretem, ha néznek engem. Valami zavar benne. Nem, az egész létezése zavar, legalábbis ezt szoktam magamnak mondani. 

Gyorsan telik az idő, rengeteget beszélgetünk, vagyis leginkább én beszélek, mert meglepetésemre a többiek kérdezgetnek, hogy milyen Londonban kint lenni.

-Ki kéne egyszer mennünk hozzád látogatóba - áll elő Mike az ötletével. - Csak pár hétre, vagy max egy hónapra, szerintem meg tudnánk csinálni - mondja még nagyobb lelkesedéssel.

-Jajj, nagyon örülnék neki, bemutatnálak Jennynek, Tashának, Emilynek, Rebeccának, mindenkinek, akit valaha is láttam! - pattanok fel a helyemről és szorosan átölelem. Imádom, hogy mindig gondoskodik rólam és igazából befogadott a családjába. Szeretem, hogy olyanok vagyunk, mint két testvér, akik egymás mellett állnak, még azok után is, hogy itt hagytam őt. De mégis, szerintem az hozott minket közelebb egymáshoz, hogy elköltöztem. - Csak van egy icipici probléma. Hol fogtok addig lakni? Az út sem valami kicsi összeg és...- elakadnak a szavak a torkomon. Annyira örültem az egésznek, de ezt az egészet nem gondoltuk át, vagyis én nem.

-Nyugi, nem most pattant ki az egész a fejemből - simítja végig nyugtatóan a hajamat - Egyébként azt sem tudom, hogy téged hogyan engedtek fel egyedül a repülőre. Kétszer - nevet. - A lényeg, hogy lesz szülői felügyelet is, még apukád is jö-

-Istenem! Komolyan? És ezt honnan tudtad? Biztosan együtt találtátok ki az egészet - vágok a szavába és még erősebben átölelem. - Ez életem legjobb karácsonyi ajándéka - mosolygok a boldogság mámorától.

-Mikor mondtam, hogy ez az ajándék? - játssza a meglepettet - Egyébként igen, ez az, bocsi, hogy nem vettem semmi megfoghatót - biggyeszti le a száját.

-Te viccelsz? Mondd hogy csak viccelsz! Mikey, ennél semmi sem lehet jobb - puszilom meg az és pattogok a helyemen izgalmamban - Annyi mindent meg fogok nektek mutatni és látni fogjátok, milyen gyönyörű, ha esik a hó! És, istenem, alig várom! - sikítozok. Most jövök rá, hogy furcsa lehet nekik, hogy egy hiperaktív lány lóg velük már pár napja.

-Szerintem akkor el is kezdhetjük kicsomagolni az ajándékokat, ha már Michael indítványozta az egészet - áll fel mosolyogva Calum a helyéről és úgy látszik, mindenki egyetért vele.

-Pillanat, elmegyek a mosdóba, de addig elkezdhetitek - jelentem be, majd a fürdőszoba felé veszem az irányt.

~Luke Hemmings~

-Én is mindjárt jövök - mondom, amikor Hayley elmegy a nappaliból.

Nem tudom, mi ütött belém, egyáltalán nem tudom. Teljesen hülye vagyok, egymillió lány van rajta kívül, sőt, a legtöbb biztosan kedvesebb hozzám. Még azt sem tudom, mit érzek iránta, csak tudom, hogy van benne valami különleges, más, mint az ő korabeli tinilányok.

Egy ismerőst dalt hallok meg, amint énekli. Fürdőszoba ajtaja előtt állok és... És csak állok, hallgatom a hangját. Nem olyan szörnyű és nem is olyan kislányos és magas, mint ahogy gondoltam a cuki, aranyos, mindörökké pónik és szivárványok kinézete alapján. Igen, leginkább ezt a stílust nézem ki belőle.

Meglepetésemre egy olyan számot énekel, amit még régen, amikor még nem is volt 5 Seconds of Summer, akkor tettem fel YouTubera.

Hirtelen kinyílik az ajtó, én meg hátralépek, de nincs időm elfutni.

~Hayley Roberts~

-Mi a francot keresel itt, te perverz állat?! - kiabálok rá. Remélem nem hallotta, hogy énekeltem. Mit is gondolok? Persze, hogy hallotta, azért van még itt, hogy leoltson a hangom miatt.

-Megnézted a covereimet? - kérdezi csodálkozva, nem is válaszolva az én kérdésemre. Valamit látok a szemében, azt hiszem büszkeséget vagy reményt. Fogalmam sincs, nem tudok benne kiigazodni.

-Azt hiszed, hogy önszántamból nem hallgatok olyan bandákat, mint a Mayday Parade? - titkolom az igazságot. Tényleg van tőlük néhány számom, jó, néhány albumom, de az egészet akkor szerettem meg, amikor Luketól meghallottam a Jersey-t.

-Nem, biztosan nem - rázza a fejét vigyorogva - Azt látom rajtad, hogy inkább egy Directioner és Belieber lányocska vagy és a kedvenc elfoglaltságod a vásárlás meg a körömfestés - mondja olyan lányos hangon, amennyire kitelik tőle. 

-Úgy beléd rúgnék - szorítom össze a fogaimat.

-Mi állít meg benne? - kérdezi gúnyosan. Semmi. Mégsem merem most megtenni, mert a óvodás énemre emlékeztet, aki egyfolytában verekedett egy szőke kisfiúval.

-Karácsony van. Megkegyelmezek neked - hazudok - És lehet, hogy szeretem a One Direction meg Justin Biebert, de ez nem azt jelenti, hogy más stílust nem is szerethetek. Ja, és a vásárlós résznél tévedtél. Utálok vásárolni, a legtöbbször csak stresszes leszek tőle, vagy kitiltanak a boltból - magyarázom neki.

Nem állunk le tovább vitatkozni, hanem visszamegyünk a nappaliba, ahol a többiek már kinyitották az ajándékokat.

-Lizz, imádlak, nagyon köszönöm! - jön hozzám Mikey és felemel a levegőbe, miközben átkarol.

-Ez semmi ahhoz képest, amit tőled kaptam - ölelem át.

Ash és Cal is megköszöni az ajándékokat, majd elkezdem kibontani a sajátjaimat. Ledöbbenek, hogy Luke is vett nekem valamit, a seggfejek nem szoktak ilyet csinálni. Letépem a csomagolópapírt és megnézem, hogy mi van benne. Egy fehér párna az, nagy fekete betűkkel ráírva, hogy Elizabeth. Magamban elnevetem magamat, Michael után Luke vette át azt a szokást, hogy egyfolytában így hív. Én pedig nem is tudom, mi az ő második neve.

Ránézek a fiúra, aki ugyanúgy engem figyel, kezében a tőlem kapott ajándékot tartva.

-Nagyon... Egyedi - kezdeményezem a beszélgetést.

-Egyből te jutottál róla eszembe - nevet halkan. Oh, meglátta a nevemet és én jutottam neki róla eszembe!

-Köszönöm - mosolygok.

-Szívesen és én is köszönöm - mosolyog vissza - De szeretnék valamit kérdezni.

-Hm? - kapom fel a fejemet.

-Ez az a pingvin? - vigyorog felemelve a plüssállatot.

-Igen, az. Te jutottál róla az eszembe - kuncogok.

-Kösz még egyszer - öleli át a pingvint - Komolyan mondom - néz a szemeimbe.

-Nincs mit - mosolygok rá vidáman.