2. rész Bad dreams, bad dreams go away

Sziasztok! :) Felkerült a második fejezet is! Rájöttem, hogy a pipálásnál ha rakok egy nem tetszik ikont, akkor azt simán megnyomják, de nem írnak semmi okot, hogy miért nem tetszik nekik és ez leviszi az önbizalmamat. (Egy nagyon picit maximalista vagyok :D) És nagyon nagyon köszönöm az 5 feliratkozót <3 Már gondolkodtam rajta, hogy mégsem írok blogot, mert nem nagyon vagyok népszerű, de eszembe juttatom magamnak, hogy ezt csak a hecc kedvéből csináltam. Szóval csak ennyit szerettem volna írni :) Jó olvasást! <3

Lizzie xxx

~Hayley Roberts~

Reggel álmosan nyomtam ki az ébresztőt, nem nagyon vagyok hozzászokva a koránkeléshez. De amikor ráeszméltem, hogy ez lesz az első tanítás, gyorsan kipattantam az ágyból. Kiválasztottam a ruhámat, megfelelőt szerettem volna, ami nem mutat nagyon sokat magamból, de nem is unalmas. Jó benyomást szeretnék kelteni a többieknek, ők már régebb óta ismerik egymást, tapasztalataim szerint meg a többség nem kedveli az újakat. Remélem, ebben az városban nem ilyenek az emberek. Miközben ezen agyaltam, észrevettem, hogy remeg a kezem. Egész nyáron arra vártam, hogy megtudjam, milyen az új suli, erre teljesen parázok.-Tasha! - szóltam a még félálomban lévő lánynak.
-Mi van? - kérdezte gorombán. Szerintem elrontottam a napját azzal, hogy ébresztgetni akartam.
-Te nem félsz a sulitól, a többi diáktól?
-Jaj, a kis Hayley megijedt az iskolától? - nem tudom, hogy tud ilyen bunkó hangnemmel beszélni valakivel, de ezt el kell tanulnom tőle.
-Mondd, hogy te nem félsz!
-Nem félek.
-Azt hogy csinálod? - kérdeztem csodálkozva.
-Úgy, hogy senkinek sem akarok megfelelni.
-Hát azt már eléggé észrevettem - erről megint a szeméttel teli ágya jutott eszembe.
-Rendben. Egyéb kérdés? - meg se várta erre az akciómat, berontott a fürdőszobába.

***

Már a cipőmet vettem, amikor meghallottam, hogy valaki kopog az ajtón. Emily volt az.
-Bejöhetek? - kérdezte.
-Már bejöttél - válaszoltam mosolyogva.
-Ja, tényleg. Hoppá. - nevetett - Te nem izgulsz a többiek miatt? - Emily már tavaly is idejárt, nem tudom, ő miért izgul, mindenki, aki észreveszi, azt látja benne, hogy kedves, nincs semmi rossz szándéka.
-De, nagyon - válaszoltam a kezemet tördelve - Nem értem, miért. Egész életemben azt akartam, hogy Londoni kollégiumban tanuljak - erre a barátnőm már nem mondott semmit, csak megölelt, hogy kicsit megnyugodjak. Ő mindig tudja, hogy mit kell csinálni.

-Lizzykém, gyere már! Emmy, te is! Mindjárt elkésünk! - rontott elő a semmiből Jenny. Komolyan nem tudom, hogy honnan jött, de remélem az ajtón keresztül.
-Jenette, te beszívtál? Pont az első napon? - kérdeztem.
-Nem, dehogyis, csak ki akartam próbálni a beceneveteket. Az enyém sokkal jobb - mondta büszkén. Ezzel már nem akartunk leállni vele vitázni, mert tényleg késésben voltunk, pedig egy épületben vannak a szobáink a tantermekével.
-Rebeca hol van? - érdeklődött Emily a negyedik tag után, így megnyugodtam, hogy nem csak én nem látom.
-Elment padot foglalni, hogy egymás mellett üljünk - tájékoztatott minket Jenn. Ez tök aranyos Beccától, azt hittem, hogy csak magával foglalkozik.
-Nem azt mondtátok, hogy sietnetek kell? - zavarta meg a meghatott pillanatomat a goromba szobatársam.
-Úristen, tényleg! Futás! - ordított Jenny, közben még tapsolt is, hogy még gyorsabbak legyünk, bár ez nem vált be, mert a takarítónénik a folyosón lecsitítottak minket és elismételték nekünk a házirendet, amit végig kellett hallgatnunk és csöndben helyeselni.
Éppen beértünk csengetésre, már mindenki leült az általa kiválasztott helyére, de láttam, hogy a korábban jött barátnőnk mellett van három üres szék. Tényleg foglalt nekünk, ezen elmosolyodtam. Gyorsan bedobtuk magunkat a padba, aztán az osztályfőnök bemutatkozott és a többiektől is kérdezősködött. Nem is kérdeztem a lányoktól, hogy honnan jöttek, azt hittem mind idevalósiak, ezért felesleges lett volna tudakozódni, de jobb lett volna, ha mégis megtettem volna, mert rájöttem, hogy tévedtem a származásukról kapcsolatosan. Jenn Kanadából jött, Emily Írországból, Rebeca pedig Nagy-Britannia másik feléről. Jó tudni.
Az osztályban voltunk összesen húszan, ami az én iskoláimhoz képest elég kevésnek számít. A többi diákkal még nem nagyon tudtam beszélni, majd ráér, úgyis pár évet velük leszek a terveim szerint. A fiúk és lányok fele-fele arányban vannak, ezért nem fogok egyedül táncolni a szalagavatón. Egy kicsit előretervezek, elég furcsa szokás.

Órák után elindultunk vissza, a szobánkba, amikor két fiú futott felénk,valószínűleg osztálytársak.

-Sziasztok! Bentlakásosak vagytok? - kérdezte egy sapkás barna hajú fiú. Vannak olyan diákok az iskolában, akik nem itt élik le életük minden percét, hanem apucit vagy anyucit boldogítják.
-Igen, ti is? - szólaltam meg, mert nem tűntek ismerősnek.
-Ja, csak a bal oldali szárnyban. A fiúkat és a lányokat különosztották egy-egy részre - válaszolta a másik, egy magas, vörös fiú.
-Hé, pont titeket kerestelek! Csajoztok? - rohant hozzánk egy harmadik srác is, de nem miattunk. Szerintem a másik osztályból való, mert őt tényleg nem ismertem látásból sem. A szeme zöld volt, káprázott a minimálisan besütő napfényben. A barna volt, egy kicsit kiszívta a nap, sokat lehetett a strandon. Körülbelül fél fejjel volt csak magasabb nálam, ami pont jó csóko... Nem hiszem el, szerelmes lettem! Ez nem lehet igaz! Meglátok pár fiút, aztán máris beleesek valamelyikbe. Na, nem baj, majd elterelem róla a figyelmem fagyival, az mindig segít. - Á, sziasztok! Ennek a két baleknak az osztálytársai vagytok? Én Connor vagyok - szólított meg minket is, miközben összeakadt a tekintetünk. Tényleg gyönyörű szeme volt, a mosolyától meg majdnem elájultam, de próbáltam türtőztetni magamat.
-Az jó, mert ez a "két balek" még el se mondta a nevét - mérgelődött Jenny.
-Hopsz.. - reagált a sapkás, majd mondott valamit, gondolom a nevüket, de nem figyeltem rá, mert csak Connorra koncentráltam. Nem volt kigyúrva, csak olyan enyhén volt izmos, de attól még biztos kockás lehet a hasa. És megint hülye gondolatok kergetnek.

A társalgásunk hamar véget ért, mert a hangosbemondóból egy férfi hang jött, hogy tájékoztasson minket, hogy hol lehet a könyvtári tankönyveket átvenni. Megkerestük a termet, kikölcsönöztük a könyveket, onnantól pedig már magabiztosan a szállásunkra vettük az utunkat, mert nem találtuk meg a szerelmemet, vagyis, az osztálytársainkat és Connort.
Ahogy beléptünk az ajtón, rávetettem magam az ágyra és nagyot sóhajtottam.
-Valami baj van? - érdeklődött Emily. Reggel óta nem szólalt meg.
-Szerelmes vagyok - sóhajtottam az előbbinél is nagyobbat.
-Pedig nem valami szépségek - fintorgott Jenny, amire Rebeca szúrósan nézett rá, szóval próbált inkább érdeklődőbb lenni - Kibe? - csalt egy műmosolyt az arcára.
-Connorba, a napbarnított, barna, szép szemű, izmos, focista fiúba - istenítettem.
-Nem is mondta, hogy focizik! - forgatta a szemét Jenn.
-De a képzeletemben mondta! - világosítottam fel. Mindenki elröhögte magát a kijelentésemen. - Nem is vicces! Jó, mégis, de ne nevessetek! - a végén már én is csatlakoztam a kinevetésembe. Elég elvetemült szoktam lenni, ha "dúl a lámúr" és ez még csak a kezdet.
Később mindenki visszament a saját szobájába készülődni, mert valami vacsora lesz azoknak, akik koleszosok. A mai nap végig az ismerkedésről szólt, de külön vacsora is van hozzá? Kicsit furcsa ez a hely. Nem nagyon öltöztem ki, csak átvettem egy másik, elegánsabb pólót, hogy ne gondolják rólam, hogy igénytelen vagyok és csak azért megyek a találkozóra, mert kapok ingyen kaját.
-Te átöltözöl? - kérdezte Tasha. Pont erre gondoltam, nem akarom, hogy Tashához hasonlítsanak.
-Nem, csak felvettem egy másik pólót, mert új profilképet akarok csinálni - válaszoltam cinikusan. -Persze, hogy átöltözök - szóltam pár perccel később, mert szerintem ő komolyan vette, amit mondtam és várta, hogy mikor fotózom le magam.

***

Az épületnek volt egy külön konyhaszerű része, mellette meg egy nagy asztal, ez volt az ebédlő, ami egyébként elég otthonos volt, nem olyan kórházos, hideg, fehér színű. Még csak pár ember lézengett, kicsit korán jöttem, a lányokat sem találtam, de megláttam Connort. Egyedül, teljesen egyedül. Fontolgattam, hogy megszólítsam-e, vagy sem, de végülis ő jött oda hozzám.
-Szia - köszönt.
-Heló - mondtam egy kicsit több energiával, mint kellett volna. - Egyedül vagy? - néztem körbe, bár tudtam, hogy nincs vele senki, csak kedvem volt valami buta kérdést feltenni, amit csupán udvariasságból szoktak kérdezni.
-Igen, Brad és Cody később jön, de nem mondták miért - válaszolt. Szóval így hívják a fiúkat. Csak azt nem tudom, hogy melyik-melyik. Nem baj, majd kiderül. - Mivel osztálytársak, többet lógnak együtt - folytatta - Ez kicsit nyálas volt tőlem, szóval vedd azt, hogy nem hallottál semmit - mosolygott. "Ha ők többet lógnak együtt, akkor szívesen járnék az osztályodba" - gondoltam, de amikor rájöttem, hogy mi jár a fejemben, elvörösödtem. Remélem nem látta.

-Én sem tudom, hogy hol lehetnek Jennyék és nyugi, teljesen süket voltam akkor, amikor arról beszéltél, hogy magányos vagy - feleltem minél bájosabban.
-Köszönöm - kacsintott - Van valami programod péntek estére? - érdeklődött. Ez azt jelenti, hogy randizni akar velem? Úristen, életemben először elhívtak randizni! Jó, nem ez az első, de úgy az első, amit biztos nem utasítok el és kilenc éves kor felett van.
-Nem, nincs semmi dolgom, csak betanítok a szobatársamnak egy vécélehúzási technikát, mert könnyen elfelejti - feleltem, amin elkezdett nevetni. Eszméletlenül aranyosan nevet.
Rápillantottam az ajtóra, amikor pont Emilyék jöttek Codyékkal együtt.
-Megjöttek - mondtam. Láttam, hogy elsőnek nem esett le neki, hogy miről beszélek, valami nagyon elterelhette a figyelmét, de aztán rájött, hogy.
-Sziasztok! Mi a vacsi? - jött hozzánk Rebeca.
-Zsíros kenyér - válaszoltam, amire elfintorodott - Nem gondoltam komolyan - mosolyogtam - Még nem mondták mi lesz, de jó lenne, ha már kihoznák, mert ebéd óta nem ettem semmit.
-Nagyon éhes vagyok! - jött Jenn is.
-Kaját akarunk! - ismételte hangosan ezt a két szót Brad és Cody miközben ők is csatlakoztak hozzánk. A szakácsok kijöttek a konyhából a nagy zsivaly miatt és szúrósan néztek a két fiúra. Már tudjuk, hogy kiknek nem fognak adni dupla adagot.
Végre mindenki megérkezett, leültünk egy nekünk tetsző helyre, én foglaltam helyet legelőször, mellém Jenny és Connor ült. Úristen, Conn mellettem ül, pedig nem is én hívtam, hogy legyen mellettem. Teljesen felpörögtem.
Az igazgató mondott egy beszédet, hogy megtiszteltetés ilyen sok okos diákkal vacsorázni, és a többi. A többire már nem figyeltem, mert nem szeretek sablonszerű, előre megírt beszédeket hallgatni. Utána kihozták a vacsorát, amire mindenki felélénkült. Csirke volt rizzsel, de ezt is el tudták rontani az igazgató szerint ötcsillagos mesterszakácsok.
-Hé, nézd már! Olyan, mintha gumiból lenne! - bökött meg Jenn, miközben próbálta elvágni késsel az ételét, amivel nem jutott sokra. Én is kipróbáltam a sajátomat.
-Az enyémbe bele sem áll a kés! Teljesen kemény! - röhögtem.
-Akkor cseréljünk, én szeretem a keményet! - nyúlt a tányéromra a barátnőm, de gyorsan rácsaptam a kezére.
-Nem fogunk cserélni! Én utálom, ha gumit kell rágcsálnom! És ezt azért mondom, mert régen véletlenül megettem egy barbibaba fejét - erre Connor és mindenki más elnevette magát - Jó, nem véletlenül, hanem fogadásból. De csak a feje alját, a haját nem! - helyesbítettem. Nem javított semmit a dolgon, még mindig nevettek, így beletörődtem.

***

A vacsora tartott fél óráig, aztán elmehettünk. Hát, látszik, hogy mennyi erőfeszítés kellett erre. A változatosság kedvéért most Jenny és Rebeca szobájába mentünk. A fiúktól elköszöntünk és kezdődött a beszámolónk.
-Halljátok, Connor elhívott randizni! Azt hiszem. Még soha sem voltam randin - tűnődtem. - Ott mit kell csinálni? Filmekben már láttam, hogy majd amikor csókolózni fogunk, akkor fel kell emelni a lábam és reménykedni, hogy nem ragadt bele a rágóba a cipőm.
-Ugye ezt csak viccből mondtad? - mondta Becca sírva a nevetéstől. -Mert akkor eléggé fejlődött a színészi képességed - dicsért meg.
-Persze - mosolyogtam. - És köszönöm! A moziban gyakoroltam a biztonsági őrrel.
-Igen, arra emlékszem és az miatt kellett vennünk neki egy nagy adag nachost - szörnyülködött Jenny.
-Megérdemelte, mert a hátán vitt ki minket - emlékeztem vissza az alig pár hete történtekre.
-Szerintem hanyagoljuk ezt a témát, mert nem értek belőle semmit - szólt bele Rebeca - És nehogy elkezdjetek okítani, hogy ezért kell mennem mindig veletek, ha moziba hívtok, mert akkor nagyszerű élményeim lesznek!
-Igen, én sem értek semmit - mondta elveszve Emily is.
-Akkor miről csevegjünk, karkötőkről? - a két plázacicának felcsillant a szeme - Én szerintem inkább megyek aludni - ásítottam. - Emily, te is jössz? - kérdeztem, mert az ő szállása mellettem volt.
-Igen, már tényleg aludni kéne - ugrott fel az ágyról. Most, hogy iskolaidő van, sokkal szigorúbb a házirend, meg alap nem akarok reggel elaludni egy tál zabpehelyben, mert nem aludtam az este.
Út közben a szintén szőke hajú barátnőm minden egyes dologról kikérdezett, ami Connorral történt és ennek örültem is, mert ő mondhatjuk gyakorlott a pasikról való dolgokban. Megígérte, hogy segít majd minden apró dologban, hogy az első randim tökéletes legyen. Amúgy nem akartam semmilyen felhajtást, de jó volt nézni, hogy Emilyt ennyire izgatja. Jennyékkel nem lehet ilyesmiről társalogni, ők még egy kicsit gyerekesek hozzá.
Elbúcsúztunk egymástól, a szobámban nem akartam felkapcsolni a lámpát, mert Tasha már aludt. Halkan átöltöztem pizsibe, fogat mostam, eldöntöttem, hogy majd reggel lezuhanyzok, mert nem akarom még jobban magamra uszítani azt az embert, akivel együtt kell élnem.

***

Az éjszaka folyamán rengetegszer felkeltem, levegőért kapkodva, a némán sikítozva, mert nem akarom megszegni a "ma addig hagyom a szobatársamat aludni, amíg fel nem kel magától" ígéretemet. Szörnyű rémálmom volt, de megnyugtattam magam, hogy ez a valóságban nem történhet meg, de azért ránéztem Tasha ágyára, hogy ott alszik-e még, vagy eltűnt.
Az álomban Luke volt a főszereplő, meg sem lepődtem rajta. Mikey és Calum is benne volt, de egy óriási kalitkában, mert Luke már rég elrabolta őket és most azon agyalt, hogy hogyan lopja el a többi szeretteimet is. A végén a kalitka már tele volt nekem fontosabbnál fontosabb emberekkel, ott volt Jenny, Rebeca, Emily, még Tasha is. Attól még, hogy néha veszekszünk és ég és föld vagyunk, szívem szerint őt is szeretem, mert magához képest nem olyan bunkó hozzám - A rabló éppen Connort akarta elvenni, amikor hirtelen felébredtem. Gondoltam, hogy nem eshetek vissza ugyanabba az álomba, ezért kényelmesen elaludtam, de nagyon nagyot csalódtam, visszatértem lelki kínzásomba - Luke közeledett a mellettem lévő Connorhoz, az arcán kárörvendő mosolyt fedeztem fel, hogy újra megfoszthat mindenkitől. Bármennyire is szorítottam a kezét a leendő páromnak, a "gonosz" győzött. Körülöttem minden elsötétült, nem láttam semmit, csak Lukeot szikrázó szemekkel és még sátánibb arckifejezéssel. Nagyon megijedtem tőle és elkezdtem menekülni, amikor egy nagyváros elhagyatott utcáin találtam magam. Ez volt az a hely, ahol Michael mindig hazakísért amikor kicsik voltunk, még a szép emlékek helyeit is fel kell bolygatnia. Luke megjelent az utca végén, ezért újra elkezdtem futni. Sikítoztam, remélem csak álmomban, de nem hallotta senki - A fiú már majdnem elkapott, amikor újra felültem az ágyamon. Ha azt mondják, hogy nem tudunk álmunkban sírni, akkor nagyot tévednek. Bementem a fürdőszobába, ahol belenéztem a tükörbe. A szemem véreres volt a kialvatlanságtól, körülötte fel volt duzzadva a sok sírástól. Folyt a víz rólam, de nem a melegtől, teljesen ki voltam pirosodva. Próbáltam egy kicsit rendbe hozni magam és reménykedni, hogy ez a pár óra alvás nyugodt lesz, de ma éjszaka semmi sem jött össze, folytatódott a rémálom - A szőke ördögtől csak pár lépésnyire voltam, torkom szakadtából ordítottam segítségért, de nem jött ki semmilyen hang sem a számból. Lefeküdtem a földre és vártam, hogy mi fog történni velem. Ez meglepő cselekedet volt a tudatalatti énemtől. Újra az óriási terembe kerültem, ahol a többiek voltak, de engem nem dobtak be a kalitkába, egy asztalon feküdtem lekötözve, meglepetésemre nem akartak felboncolni vagy megerőszakolni, nem történt velem semmi. Megpróbáltam kikötözni magam, de a kötél egyszerűen leesett rólam. Körbenéztem, senki sem volt ott, még Luke sem, nem lehettem senki előtt zavarban, ezért elkezdtem sírni. Éreztem, hogy megint könnyezek igazából is, de most nem akartam felébredni, hagytam, hogy az legyen, aminek lennie kell, de nem történt semmi. Nem termett elő valaki, hogy megvigasztaljon, mert a fiú ismét elvette az összes embert, akire támaszkodni tudtam - Ebből az álmomból jöttem rá, hogy nem tudom eldönteni, hogy Luketól félnem kéne, vagy inkább még mindig utálni őt, mert ha egy kicsit nem figyelek oda, megint elveszíthetek mindenkit.