1. rész Perfect life...Or not?

Sziasztok, megírtam életem első történetének az első fejezetét! :) Az elején van egy kis leírás, hogy milyen a mostani élete Hayleynek. A fiúk szemszögéből most nem írtam semmit, lehet, hogy a következő részben fogok ;) Lehet, hogy nem lett jó, majd később belejövök, de ez még csak az első rész, szóval még sok van hátra :) És nagyon köszönöm a több, mint 300 oldalmegjelenítést és a feliratkozókat! <3 Jó olvasást! 

Ui.: Új designt csináltam :D

Lizzie xxx

~Hayley Roberts~

Már csak egy hét és három nap van hátra a nyári szünetből, de nem nagyon bánom, mert szeretném már megtudni, hogy milyen egy Londoni középiskola. Biztos olyan, mint az összes többi Ausztrál suli, mégis teljesen fel vagyok pörögve. A szobatársammal, Tashával már elég jól kijövünk, akkor is, ha teljesen más a zenei stílusunk, az öltözködésünk, az ágyunk tisztasága, meg elég sok tulajdonságunk. A barátnőim, Rebeca, Emily és Jenny még mindig csodálatosan szeretnivalóak. Az utóbbi lány dolgozik a bárban, de azóta még meg sem kérdeztem, hogy azon belül mit csinál, mert ott pultoslánytól a vécétakarítóig van munka.

***

Még aludtam, amikor Jenn és Becca kopogás nélkül berontott a szobámba.

-Hay, jössz velünk? - kérdezte Rebecca.

-Mégis hova? Hajnali négy van!- mondtam teljesen csodálkozva, mert azt hittem, hogy csak valamit itthagytak este, bár ők teljesen kiszámíthatatlanok.

-Hát felvásárolni az összes Dóra a felfedezős, Pokémonos és Hello Kittys füzetet, hogy a többieknek csak unalmas, sima füzetek maradjanak!- szólalt meg Jenny, mintha ez lett volna a legegyértelműbb válasz Rebeca kérdésére. Tudom, hogy kicsit gyerekesek, de én se lógok ki a sorból. A nagy kiabálásra Tasha is felébredt.

-Már megint itt vagytok? Július óta figyelmeztetlek titeket, hogy ne legyetek a közelemben! - ordította a szobatársam, de hallatszott, hogy nem komolyan gondolta, csak gondolom nem szeret hajnalban felébredni visongó lányoknak a hangjára.

-Te menj vissza aludni a nachossal bélelt ágyadba! De ha van még olyan, amit nem feküdtél szét, azt nekem adod? - mondtam, mert már feladtam, hogy segítsek neki rendet tartani bárhol is, ezért csak beszólogattam neki, hogy rendetlen.

-Te meg folytasd csak a posztereid csókolgatását! - szólt vissza, és rájöttem, hogy észrevette, mit szoktam csinálni néha.

-Már csak hetente egyszer csinálom, meg jóéjszakát kívánok nekik! - hazudtam, de tudtam, hogy nem hisznek nekem, Rebecáék meg már fetrengtek a röhögéstől. Mikor teljesen lenyugodtak, folytatták a reggeli fárasztásomat.

-Hát jó, ha nem megyünk vásárolni, akkor menjünk a McDonaldsba és vegyünk Happy Meal menüt, az ajándékot pedig adjuk el kisgyerekeknek azzal a feltétellel, hogy csak akkor kapják meg a játékot, ha járni fognak veled - hergelt fel Rebeca, mert én voltam az egyetlen mindannyiunk közül, akinek még sohasem volt pasija. Még Tashának is volt!

-Csak várom az igazit! Jó, ez elég hülye beszólás volt. De tudtommal most csak Emilynek van valakije - mondtam kicsit sértetten. Nem azért vagyok szingli még mindig, mert csúnya lennék, vagy ilyesmi, de valahogy még nem találtam senkit se, aki tetszene. Inkább témát váltottam - Amúgy miért nem megyünk inkább moziba? Nemrég jött ki az Éhezők Viadala második része és benne lesz a kedvenc karakterem!

-Fúj, én nem nézek ilyen filmeket, de Jenny biztos elmegy. Jenn? - nézett körbe, mert a vörös hajú barátnőnk egyszerűen felszívódott.

-Hm? Mivan? -bukkant elő nachossal teli szájjal. Szerintem Tasha ágyáról vette. Nagyon merész lánnyal van dolgunk.

-Jössz velem megnézni az Éhezők Viadalát? - tettem fel újra a kérdést.

-Igen, imádom azt a könyvet! És veszünk majd nachost a büfében? Szerintem megtaláltam az új kedvenc kajámat. Rebi, te is jöszz?

-Amióta megtudtam, hogy milyen érzés veletek mozizni.. Kösz, nem - hát igen, nekünk különleges hagyományunk van ezzel kapcsolatban.

***

Bár azt terveztük, hogy felöltözünk és utána rögtön megyünk beülni a filmre, mégiscsak dél körül érkeztünk oda. Jennynek ahogy megígértem, vettem egy óriás nachost és rohantunk is a vetítőterembe, nehogy lekéssük a reklámokat, mert van olyan, amikor azok érdekesebbek, mint maga a film. Majdnem foglalt volt az összes ülés és úgy látszik, hogy csak velünk egykorúak ülnek az összes széken, szóval megnyugodtam, mert nem szerettem volna nyolcéves gyerekekkel, vagy nyugdíjasokkal filmezni. Pont hogy beértünk, el is kezdődtek a reklámok. Nem volt olyan hirdetés, amit nem fikáztunk volna ki, és úgy látszott, amit csináltunk, az tetszett a többieknek. Aztán leoltották az összes lámpát és feltűnt a kivetítőn Katniss. Mindegyik szereplőről megvolt a véleményem és ezt el is mondtam Jennek nsgyjából kiabálva a vetítés alatt. Peetát valamiért nem kedveltem, a barátnőm meg erre leordította a fejemet, hogy milyen lény vagyok, hogy nem szeretem Peetát. Igen, ez történik mindig, ha megyünk olyan helyre, ahol csendben kéne maradni, de a többieket hála égnek nem zavarta, sőt, mi voltunk a fénypont egész végig.

Amikor már a filmben a versenyzők bejutottak az arénába, akkor kezdődött a Jenn és Hay féle előadásunk. Peeta nekiment az erőburoknak és elájult, vagy leállt a szívverése, Finnick meg elkezdte szájon át lélegeztetni.

-Úristen de aranyosak! Peeta sokkal jobban néz ki Finnick mellett, Katniss meg összejöhet Johannával! - ugrottam fel, mire mindenki elkezdett nevetni, volt olyan, aki elővette a telefonját videózni, de nem a film miatt, az már senkit sem érdekelt.

-Dehogyis! Katniss soha nem fog összejönni Johannával! - tiltakozott Jenny, mert ő meg Johannát utálta, aki nekem persze a kedvencem volt.

-De Peetát és Finnicket nem ellenzed? Akkor el is kezdhetnénk shippelni őket! Legyen a nevük...Pinnick?

-Szerintem a Feeta jobb, de teljesen mindegy, mert...- válaszolt Jenny, de én belevágtam a szavába egy teljesen nem ide kapcsolódó témával.

-Valaki szereti itt a One Directiont? - és még több telefon jelent meg a kezekben minket kamerázva, bár senki sem válaszolt a kérdésemre. - Hát jólvan, ha senki sem szereti őket, akkor énekelünk nektek, hogy megimádjátok - és elkezdtük énekelni a szintén Directioner barátnőmmel a Little Things-t,  közben még táncoltunk is az 1 négyzetméter tágas helyünkön.

-Na, most már valakinek ismerős? - csatlakozott Jenny is a Directioner keresésbe - Nemár, itt vagyunk Londonban és nincs senki, aki szereti őket? Hát Hayley, akkor mutatnunk kell róluk képeket - mondta lebiggyesztve az ajkát.

-Ezaz! Már régóta várok erre. Szóval, akkor kezdjük Harryvel - vettem elő a telefonom, megnyitva egy képet a fürtösről és elmondtam minden egyes dolgot, amit tudok róla. Jobb voltam, mint a Wikipédia. Mikor már beszámoltunk mindenkiről, Jenn előállt egy új kérdéssel.

-És ki szereti a nachost? - erre persze vagy egy tucat ember tette fel a kezét. Úgy látom a barátnőm tényleg egy mexikói kaja megszállottja lett. 

-Ezeket a videókat fel fogjátok rakni YouTubera? - kérdeztem, mire a legtöbb kamerázó bólogatott - Hát jó. One Direction, vagy bárki más híresség! Ha látjátok ezt a videót, akkor kövessetek be twitteren! - és lediktáltam a felhasználónevemet tök nagy lelkesedéssel, mintha lenne bármil esélye annak, hogy hallották, amit mondtam az előbb.

-Meddig is tart a vetítés? - kérdezte az egyik mellettem ülő, reménykedve, hogy még van idő, mert ha leforog a tekercs, akkor mindenkit kitessékelnek a teremből és vége lesz a shownak.

-Hé, te, napszemcsis fiú! Mennyi az idő? - szólaltam meg, de ez elég rossz jellemzés volt, mert vagy húsz fiú megszólalt egyszerre. - Aha, értem.- helyeseltem, bár semmit sem értettem - Sokáig fog tartani - válaszoltam a fiúnak, aki feltette a kérdést. - De szerintem mi nem maradhatunk a végéig, mert mindjárt jönnek a securitys bácsik és kidobnak minket - és ahogy ezt kimondtam, ott termett mellettünk az emlegetett szamár.

-Hölgyeim, úgy hallottam, megsértették a rendet. Már megint maguk? - és nekem is feltűnt az ismerős arca.

-Nem, dehogyis, csak leesett a barátnőm nachosa és nem találja a sötétben, a én meg segítek neki megkeresni. Ha megtaláljuk, kér belőle ön is? - hazudtam, elég gyatra színészi képességemmel. 
-De ugye az önet nem folyt a székekre? Eléggé tetszik az egyik takarítónő és nem szeretném, ha mérges lenne.
- Biztonságis bácsi, kérem ne vigyen el minket, nagyon jók leszünk! - kértem kutyaszemekkel.

-Ezt mondtátok múlt héten is. Ennyire gyenge a koncentráló képességetek, hogy nem tudtok végigülni egy filmet szó nélkül? Jót fog tenni nektek az iskola. - okított minket, de a többiek nem tudták visszafogni magukat, hogy ne röhögjenek.

-Igenis uram! Szólíthatom apucinak? Tudja, elég rég ismerjük egymást, maga már olyan, mintha a családom tagja lenne - bókolt Jenny.

-Jenette, Elizabeth, én egyikőtöknek sem vagyok az apukája! - háborodott fel.

-Még a nagybácsink se? És tudja, hogy utálom, ha így hívnak! Legalább Lizt mondana. Ezek a mai nagybácsik... - csatlakoztam én is a "családi vitába".

-Nem vagyok semmitek! Csak egy biztonsági őr, aki ki fog titeket innen vezetni. - zárta le a témát a nagydarab férfi.

-Nemár! Majdnem megdöntöttük a filmnézési rekordunkat! De ha már ott tartunk, hogy kirak minket... Felvenne a vállára és úgy dobna ki? - alkudozott Jenn.

-Engem is, engem is! - ugrándoztam - Mindig is ki akartam próbálni, de maga csak vezet minket, mint egy kutyát, pedig családtagok vagyunk!

-Ha abbahagyjátok, hogy azt mondjátok mindenkinek, hogy a rokonotok vagyok, akkor talán teljesítem a kívánságotokat.

-Megígérjük, abbahagyjuk! Apuci. - az utóbbi mondatot csak oda akartam súgta a cinkosomnak, de mindenki tisztán tisztán hallotta.

-Jólvan, akkor ki szeretne elsőként jönni? - adta meg magát az "apukánk".

-Nem lehet azt, hogy ketten egyszerre? - kérleltük, bár már tele lehetett a pohár velünk kapcsolatban.

-Adtok a nachosból? - azt hittem, hogy ránk fog ordítani és szó szerint kihajít minket, de most már látszik, hogy szeret minket.

-Hát persze! Ezért van a család, hogy nachos adjunk egymásnak! - válaszolt Jenny - majd veszek kint egyet, mert a mostanit megettem. Hupsz.

-Feladom, lehettek a "gyerekeim". De akkor egy egész dobozt vegyetek. Ma nem ettem egész nap és... - mondta a leendő apukánk és bele is egyeztünk.

-De előbb hadd köszönjünk el ezektől a csodálatos emberektől! Viszlát drágaságaim! Most nagyon meghatódtam - töröltem le a műkönnyeimet. Lehet, hogy béna színésznő lennék, de a műsírást megtanultam.

- Mondjátok, sziasztok ti gyönyörű, okos, vicces, szerény, kedves lányok! - tanítgatta őket Jenny, de senki sem ismételte el, mert nem tudtak megszólalni a nevetéstől. Most jutott eszembe, hogy milyen lehet ez azokna a lányoknak, akik a párjukkal jöttek.. Mindegy, nem az én bajom.

-Ha már mindenkitől elköszöntetek, akkor hamarosan felszállhatnátok a hátamra, hogy kivigyelek titeket - vágott közbe "apa" ennek a meghitt pillanatnak.

-Oké, akkor irány a mozibüfé nachosért! Ha kiteszitek YouTubera, akkor írjátok ki a művészi nevünket: Jenn és egy szőke lány. - mondta büszkén Jenny.

-Szerintem a Liz és a csicskája jobb lenne. És "apa", csak miattad mondtam Lizt, nem pedig Hayleyt!

-Nem Michael miatt? - kérdezte a barátnőm. A vöröskének elmondtam az általános iskolás éveimet, hogy valakinek kiöntsem a lelkemet, de megfogadta, hogy nem fog beszélni róla soha. Rebeca és Emily is tudott mindent, még Tasha is, de ők legalább nem is emlékeztetnek semmi vele kapcsolatosra. Michael meg még régen Elizabethnek hívott, mert tudta, hogy nem szeretem ezt a nevet és ezzel idegesített, én meg Gordonnak szólítottam, mert ő azt még jobban utálta, mint én a sajátomat, ezért megegyeztünk, hogy ha nem mondom ki azt a nevét, akkor ő csak Liznek fog nevezni, én meg voltam vagy nyolc éves, ezért beleegyeztem.

-Jenette, csendben maradsz, securitys bácsi, te meg gyorsabbra veszed a tempót! - sietettem, pedig szegény max sebességgel ment. - Gyí paci! Viszlát alattvalóim! - dobtam puszikat a székek felé.

-Alattvalóink! - javított ki Jenny.

***

Mikor kiértünk, megvettük az ígért kaját és hazamentünk, de útközben azért azon agyaltunk, hogy tényleg ki fogják-e rakni a videót. Ahogy már említettem, elég sokszor hülyéskedtünk mozikban, de még egyszer sem láttuk magunkat a neten. Mikor megérkeztünk, az előtér kanapéin Emily és Becca beszélgettek valami új ruhaboltról, vagy valami más lányos dologról, de nem is nagyon érdekelt. Jennel mi voltunk az a két lány, akik, nem magassarkúban, szoknyában járnak, hanem tornacipőben és shortban vagy csőgatyában. Rebeccáék meg ennek az ellenkezője voltak.

-Emily, hogy ment Charlieval? - érdeklődtem, mert tudtam, hogy vele volt egész nap.

-Chrisnek hívják, édesem - helyesbített. Emily az a lány, aki okos, de egyben szép is és nem csinál őrültségeket, mint mi, ami néha megijeszti a legtöbb fiút. Ezért van csak neki barátja, de nem zavar nagyon egyikünket se, csak ez miatt keveset látjuk. - Amúgy elvitt mozizni. Veletek mi jó történt ma?

-Engem meg Hayley hívott el a moziba és...- kezdte el Jenny.

-Megint kiraktak titeket, ugye? - szólt bele a beszámolónkba Rebeca.

-Hát honnan tudtad? - kérdezte meglepődve Jenette.

-Nem tudom, csak tippeltem - válaszolt cinikusan Becca.

-És igen, lehet, hogy kidobtak, de nagyon jól szórakoztunk! - nevette ki gyerekesen a barna hajú barátnőnket. - És te csináltál legalább fele olyan izgalmasat, mint mi?

-Pont most mondtam Emilynek, hogy ma megnéztem az új ruhaboltot...

-Unalom! Hogy bírsz annyi ruhát felpróbálni, mellesleg nyár van! Én tisztára elfáradok még akkor is, ha csak a cipőmet kell levenni.

-Mert lusta vagy!

-Nem is! Na gyere Liz, menjünk fel a szobádba, mert meg kell mutatom Rebecának, hogy nem vagyok lusta, mert a lépcsőn fogok felmenni, nem pedig a liften! - húzott magával Jenny.

-Nem hívhatsz Liznek! És ugye tudod, hogy a legfelső emeleten lakok? - végülis elindultam vele, mert nem nagyon szeretek ruhákról beszélgetni.

Amikor felértünk, alig tudtunk levegőt venni, nagyon hozzászoktunk a liftezéshez. Megvártuk, hogy elmúljon a lihegésünk, Egész nyáron csak laptopozott, úgy látszott rajta, hogy valamin nagyon dolgozott, de soha nem mertem beleszólni a dolgába.

-Akkor mit is szerettél volna itt csinálni? - kérdeztem, de szerintem már ő sem tudta, hogy mit akart.

-Ööö...Megnézzük, hogy feltettek-e minket a netre? - rögtönzött, bár tudtuk mindketten, hogy ez hülyeség, mert már elég sok balhét csaptunk, mégsem láttunk egy videót sem, ami a mozizásunkról szól. Megszokásként azért megint megpróbálkoztunk, amikor valamin megakadt a szemünk. Először a barátnőm vette észre.- Ezt nem hiszem el! Ott vagy! És én is! Úristen! Látod? Ott vagyunk! - és nekem is leesett. Felraktak YouTubera! Ez pár embernek teljesen megszokott lehet, de nekünk ez volt az a "mindjárt elájulok, annyira örülök" érzés. Címnek az volt írva, hogy Lizz & Jenn a moziban, úgy látszik nem tetszett a feltöltőnek a Lizz és a csicskája név, de ez is megteszi.

Vagy fél óráig sikongattunk és beszéltünk arról, hogy biztos híresek leszünk (igen, egy kicsit naivak vagyunk), amikor Tasha benyitott. Az arcán látszott, hogy eléggé meglepődött, pedig szerintem már megszokhatta amiket általában szoktunk csinálni. Neki is megmutattuk a videót, de feleannyira nem volt lelkes, mint mi.

Később feljöttek Emilyék is és őket is beavattuk az őrjöngésünkbe, gratuláltak is nekünk, hogy hogy lehetünk ennyire értelmi fogyatékosak, észre se vettük, hogy sértésnek akarták, mert nálunk ez már rutinos, hogy beszólunk egymásnak. Ezután még vagy hatszor megtekintettük magunkat a képernyőn és mikor vége lett, egy új videó tűnt fel az megnézendőknél. Ezt is Jenn látta meg.
-Nézd Hay! Ez nem az a banda, amiben Michael is benne van? - ott volt egy videó, amiben a 5SOS énekelt.És azt éreztem, hogy könnycseppek folynak le az arcomról, mint mindig, amikor meglátom egy képen őt.