24. rész Friendship

Figyelem! Levezető rész veszély! Először is, sajnálom az egynapos késést, én lehetek az egyik legrosszabb bloggerina ez miatt :( Másodszor pedig azért is sajnálom, mert levezető részt írtam :D De kellenek az ilyenek is bele, remélem azért tetszeni fog :) Jó olvasást! <3

Lizzie xxx

~Hayley Roberts~

Egész éjszaka fent voltam és csak arra tudtam gondolni, hogy mit fogok majd csinálni. Először is, meg kell kérdeznem Willt, hogy átrakhatnánk-e későbbre ezt az egészet. Valószínűleg igent fog rá mondani, de mi van, ha mégsem? Akkor valahogy rá kéne vennem majd a fiúkat, hogy töltsék el majd egyedül az estéiket, de az pedig bunkóság lenne, mivel engem jönnek majd meglátogatni. 

Mérgesen beleordítok a párnámba, aztán kimászok az ágyamból.

-Na végre befejezted - szólal meg Tasha morcosan.

-Jaj, azt hittem, hogy még alszol - suttogok már feleslegesen.

-Igen aludtam, de csak addig, ameddig meg nem érkeztél kora hajnalban.

-Már itt voltam éjfél előtt - mondom kissé felháborodva.

-Mi vagy te, Hamupipőke? - emeli fel a fejét a párnáról, aztán vissza is dobja.

-Hogy micsoda? Jó, inkább aludj - hagyom ott és bemegyek a fürdőbe.

-Aludnék, ha nem keltettél volna fel - kiabál rekedten.

-Mindjárt vissza fogsz aludni - ordítok vissza, majd megfogom a szappantartót és kisétálok vele.

-Te mit akarsz azzal csinálni? - sikítozik rémülten.

-Hát, nem fejbe verni vele - mondom halkan.

-Segítség, a szobatársam meg akar verni! - üvöltözik teljesen feleslegesen.

-Abban én is segítek, ha nem kussolsz be végre - hallom meg egy fiú hangját szomszéd szobából.

-Hé, a fiúk nem külön szárnyban laknak? Csak nem valami huncut dolgot csináltatok az este? - válaszol neki Tasha.

-Ha nem mondod el senkinek, akkor nyugodtan kiabálhatsz tovább - feleli, mi pedig hangosan felnevetünk.

-Igazából nem akartalak megdobni a szappantartóval - vallom be.

-Tudom, én pedig reggel mindig ilyen vagyok, valakin le kell ilyenkor vezetnem a dühömet.

-Milyen dühödet? - mosolyodok el.

-Azt, hogy fel kell kelnem - rántja meg a vállát, amire elnevetem magamat. - Egyébként mi történt?

-Az, hogy két hétig olyan kirívó ruhában kell lennem, mint a sztriptíztáncosoknak és a második héten már Michaelék is itt lesznek - számolok be róla.

-És? Legalább tudni fogják, hogy hiányos öltözettel is szexi vagy. Mikeyval én majd elleszek, Calum majd hallgatja Jennyt, ahogy kiabál vele, Ashton majd megvigasztalja Calumot, hogy Jenny nem is olyan gonosz, csak jobban meg kell ismerni, Luke pedig...

-Várj, szerinted Luke is jönni fog? - állítom meg.

-Miért ne jönne? Már korábban lefoglalták a jegyeket, nem lenne jó döntés ilyet kihagyni. Vagyis bocsi, tudom, hogy egymáshoz sem fogtok szólni, de ő Michael egyik haverja, aki nélkül nem menne sehova.

-Értem, de... Ah, mit fogok csinálni? Ha meglátom, a sírógörcs fog kerülgetni - túrok bele a hajamba.

-Keresel valaki mást, aki mellett boldog vagy - tanácsolja - De ezt nem most mondom először.

-Jó, oké, ma mindenkit végigkérdezek, hogy lenne-e a barátom - mondom cinikusan.

-Majd én is segítek, hogy hamarabb végezzünk - mosolyog - De komolyan, inkább néznél sírós filmeket és ennéd az óriásdobozban lévő fagyidat a kedvenc kanaladdal?

-Nem, de nem is fogok. Azt túl hagyományos.

-Igen az - nevet - De az a lényeg, hogy hagyd már abba ezt a szánalommal teli énedet, akibe minden reggel lelket kell öntenem, hogy túléljen legalább egy napot.

-Tényleg ilyen vagyok? - röhögök kínosan.

-Kicsit - húzza el a száját és bólint egyet. - De figyi, van egy tizenegyedikes fiú, aki itt lakik a koleszban. Szerintem tetszeni fog neked, nagyon jó fej, helyes is és nem a lúzerek közé tartozik.

-Hú, az jó dolog - bólintok - Honnan ismered?

-Egyik osztálytársamnak a bátyja.

-Ühüm - biccentek egyet - Oké, ha ennyire akarod, akkor Luke a múlté lesz.

-És mikor? - mered rám. 

-Hagyjál már békén! - dobom az ágyára a szappantartót, amit még mindig a kezemben fogtam.

-Csak óvatosan ezzel az izével! Az előbb még meg akartál vele ölni - néz rám fenyegetően.

Kinevetem és egy "siess, mert elkésel az óráról" válasszal egyedül hagyom a szobában. 

Besietek a termünkbe, ahol a többiek csendesen ülnek a helyükön. 

-Valamiről lemaradtam? - kérdezem félénken. 

-Lehet, hogy te vidáman elvoltál a szünetben vagy féltucatnyi fiúval, de mi azalatt azon gondolkoztunk, hogy mik legyünk farsangon - szegezi rám mérgesen a tekintetét Evelynn, az osztály diktátora, akitől még szegény ofőnk is fél. Sohasem bírtuk egymást, de úgy látszik, hogy a téliszünet rátett még egy lapáttal. 

-Lynn, csak te gondolkoztál rajta, mert te vagy az egyetlen, akit érdekel ez a hülyeség - oltja le Brad. Igen, Connor haverja.

-Igaz ez? - visít az osztályra olyan hangon, hogy látom, az utolsó padban lévő Jenny is összerezzen. A félénkebbek némán megrázzák a fejüket, jelezve, hogy őket is érdekli, de a többiek mind helyeselnek. Tévedtem, Evelynntől csak a gyengébbek félnek. 

-Lányok, üljetek le, tanítani szeretnék - ül le a rajztanár az asztalához. 

-Tanárnő, maga is izgatott a farsang miatt? - érdeklődik Lynn bájosan. Még bájosan. 

-Több, mint egy hónap múlva  lesz.  Teljesen lefütyülöm - válaszolja nyugodtan. 

A lány szitkozódva vágja le magát az első padsorba és idegbajosan csapkodva veszi elő a rajzmappáját. 

-Evelynn, hagyd abba a csapkodást, Hayley, te pedig menj már végre a helyedre! A mai témánk a szeretet lesz. Teljesen mindegy, milyen formában, lehet a szüleitek iránt érzett szeretet, de a szerelmet is le rajzolhatjátok. 

-Lerajzolni? De azt hogy? - kiabál be az egyik fiú. 

-A tanárnő művészlélek, ő szeret így beszélni - világosítom fel. 

-Hayley Elizabeth Roberts! Húzás a helyedre és rajzolj arról a rohadt szeretetről! - mutat a helyem felé már teljesen vörös fejjel. 

Gyorsan leülök Jenny mellé és előveszek egy lapot. 

Nagyjából negyed óra múlva, amikor még mindig üres a papírom, reménytelenül felnyögök. 

-Nem szeretem ezt a passzivitást. Most léptünk a lázadó korszakunkba? - mosolyog rám "kedvesen" a tanár. 

-Dehogyis, csak nekem nem jut semmi jó eszembe a szerelemről - ellenkezek. 

-Mi van a szüleiddel? 

-Ezt nem itt szeretném elmondani - dadogok. 

Mindenki felém néz és arra vár, hogy folytassam a beszédemet. Már megint. 

-Oké. Anyukámat hét éves korom óta nem láttam, mert elhagyott minket, úgy, hogy az összes pénzt elvitte. Apu ez miatt pedig mindennap dolgozik, sohasem voltam vele annyiszor, mint egy velem egykorú gyereknek kéne - mondom remegő hangon. - A szerelmi életem pedig, ha lehetne így mondani, akkor szörnyű. És ha már ennyire szeretné, elmondom, hogy miért, meg persze a többi lány miatt is, mert most azt hiszik rólam, hogy egy lotyó vagyok. A fiút, akit szerettem, megcsókolt egy lány a szemem láttára, én kiborultam, nem tudtam, hogy a fiú nem is viszonozza a szeretetét a lány iránt, ezért elmondtam neki, hogy hagyjon békén örökre. Aztán később volt bátorságom megnézni az üzeneteit, amiben leírta, hogy engem szeret. De akkor már késő volt. Ennyi elég? - dobolok remegő kézzel a padomon.

-Nem tudtam, hogy ilyen komoly - süti le a szemét a rajztanár. - Mindegy, rajzolj arról, amiről szeretnél - legyint egyet és kinyitja a naplót. 

-Juj, tudod, mit rajzolj? Egy pizzát! És legyen rajta pepperóni - súgja nekem Jenny. 

-Megpróbálom, de de csodálkozz, ha úgy fog kinézni, mint egy pöttyös labda - mosolyodok el halványan. Szeretem, hogy mindig fel akar ilyenkor dobni. Szeretem. - Bocsi, már megvan, hogy mit szeretnék, de majd később rajzolok neked egyet - kacsintok és lehajolok a padra, sebesen rajzolgatva.
-Inkább vegyél egyet, az jobb - suttog felém utoljára, majd ő is folytatja a munkáját. 

Óra végéig fel sem nézek a lapomból, amikor pedig kicsöngetnek, szólnak, hogy adjuk be őket.
-Hé, milyen lett a tiéd? - bök meg a padtársam.
Vigyorogva felé mutatom, ő pedig elkerekedett szemmel bámulja.
-Az ott én vagyok? - csillan fel a szeme. - Az a szőke csaje pedig te?
-Igen, tudom, hogy nyálas, de na - nevetgélek.
-Ez tök cuki! Én is szeretlek - ölel át erősen, amit viszonzok.
A következő órákban Jenny teljesen feldobódva figyelt az órákon és néha ok nélkül ölelgetni kezdett. A legtöbb tanár furcsállotta, de mivel nem zavarta a tanítást, ezért nem szóltak rá.

***

-Mehetünk dolgozni? - ugrik rá az ágyamra a barátnőm.

-Ezt még befejezem és igen - ütögetem a ceruzámmal a matekkönyvemet.

-Oki, addig átöltözök itt. Egyébként lehetne az, hogy csak egy hetet kell olyan ruhában lenned.

-Nem! Minden vágyam ez lenne, de te nyerted a fogadást, meg is fogom csinálni - teszem fel a kezemet.

-Hát rendben. Na, kész vagy?

-Ühüm - dobom le a tankönyvet a földre és a kabátomért nyúlok. - Amúgy ezt csak azért ajánlottad fel, mert benyaltam neked? - kuncogok.

-Valószínű - néz fel a plafonra és elneveti magát.

Amint megérkezünk, gyorsan és óvatosan befutunk az épületbe, hogy nehogy elcsússzunk a jégen. Bemegyünk az öltözőbe és lerakjuk a kabátunkat.

-Szerinted melyik lesz az enyém? - nézek egy ruhafogasra, amin fehérneműk vannak.

-Gondolom azt fogod felvenni, aminek szoknyája van és trikó, nem pedig melltartó.

-Jól ismersz - karolom át és kimegyünk a tömegbe.