12. rész Vendégség

Sziasztok! :) Megérkezett a 12. rész :)) Már tegnapelőtt fel akartam rakni, de félek, hogy ezen a héten nem fogok tudni újat hozni, szóval meghagytam mára :D (De lehet, hogy hozni fogok még egyet a héten ;) Vagyis biztos ) Remélem tetszeni fog nektek, mert én nem vagyok nagyon megelégedve vele :c Jó olvasást! <3

Lizzie xxx

~Hayley Roberts~

-Kicsim, holnaptól nem megyek dolgozni, örülnék, ha velem is eltöltenél majd néhány napot a szünetből - néz rám apu a visszapillantóból, miközben elhagyjuk a repteret.

-Rendben - mondom. Nem tudok mást hozzátenni, túlságosan elcsodálkozok a mondatán. Apa nem megy dolgozni? Mi történt itt, mióta elmentem?

Az úton beszámolok nekik az ott történt mindennapi élményeimről, hogy milyen ott az iskola és hogy találtam barátokat is. Mikeynak nem új, amit mondok, de apa elismerően bólogat minden szavamra. Örül, hogy vannak új barátaim, mert tudja, hogy nehéz volt nekem a régi gimimben.

Annyira belemerülök a mesélésbe, hogy csak akkor veszem észre, hogy az utcánkba érünk, amikor Michael megbök a vállamon, amitől elhallgatok. Újra látom a két kisiskolást az úton sétálni a testükhöz képest órási táskákkal a hátukon. De nem kezdek el sírni, miért is kéne? Szorosan átölelem a mellettem ülő fiút, aki először ledöbben a tettemen, majd viszonozza azt.

-Itt vagyunk - mondja apukám, én pedig kicsatolom az övemet és kiugrok a kocsiból. Régen láttam már a házunkat.

-Segítsek bepakolni? - lép ki az autóból a barátom is, amire én hevesen bólogatok.

Mire felhúzzuk a bőröndömet az emeletre, teljesen kifulladok.

-Téglát is loptál, hogy meg tudd tömni vele a táskát? - lihegi.

-Igazából nem loptam, tisztességesen fizettem érte - kuncogok.

-Ó, az teljesen más - nevet, aztán témát vált - Hey, Cal ma átjön hozzám, azt mondta, üdvözölni szeretne téged újra itthon.

-Oké, nekem is hiányzik már egy kicsit - biccentek mosolyogva. Később majd kipakolok.

Leszáguldok a lépcsőn mögöttem Mikeyval. Az utolsó fokban kis híján megbotlok, de időben visszanyerem az egyensúlyomat. Elköszönök apától és kimegyek a kertbe. Az egyik oldalon van egy fasor, csak az választja el a szomszéd háztól, átbújok a lombok alatt; már rég csináltam ilyet. A fák túloldalán Michaelék háza helyezkedik el.

-Még emlékszel az átjárónkra? - tátja el a száját mellém lépve.

-Persze - mosolygok. Még álmodtam is róla. Teszem hozzá magamban.

Kinyitja a bejárati ajtót és bemegyünk a házba. Még régebben sokkal több időt töltöttem itt, mint otthon. Szóval ezt a helyet a második otthonomnak tekintem a városban.

-Hayley! Istenem, de megnőttél, ezer éve nem láttalak! - fut hozzám Michael anyukája, kezével az arcomat körülfogva.

-Karen! - ölelem át. Nagyon szeretem Karent, mióta anyu elhagyott minket, számomra ő helyettesíti nekem az anyuka szerepét.

-Calum még nincs itt, de perceken belül megérkezhet - tájékoztat minket - Éppen sütit sütök, mindjárt kész lesz, addig is üljetek - olyan érzésem támad, mintha évekkel ezelőttre visszamentünk volna az időben. Akkor még nem állt közénk senki sem.

-Köszönjük - mosolygok bájosan. Bemegyünk a konyhába és leülök az egyik székre; mindig én ültem ide.

-Találtál kint munkát Londonban? - érdeklődik.

-Igen, egy bárban dolgozok pultosként - válaszolom. Direkt kihagytam azt a részét, hogy legtöbbször hajnali háromig tart a munkaidő és hogy sztriptíztáncosok vannak benne.

-Neked is kéne ilyenféle elfoglaltságot találnod - néz rá a mellettem ülő Michaelre, mire elnevetem magamat.

Megszólal a csengő a bejárat felől, én pedig felkapom a fejemet.

-Én majd kinyitom! - pattanok fel és kifutok a konyhából.

-Liz, várj egy kicsit! - szól utánam Mike, de nem figyelek rá.

-Szia Ca...- a szavak elakadnak a számon. Nem csak Calum áll az ajtóban. - Te mit keresel itt? - nézek rá bosszúsan.

-Ezt én is kérdezhetném - mondja Luke makacsul. 

-Bocsánat, de nem látunk szívesen - erőltetek egy mosolyt az arcomra.

-Nem is laksz itt - nevet ki.

-Az nem érdekes - próbálom eltakarni a haragomat. Nem azért, mert ezt mondta, hanem azért, amiért megszületett.

-Calum, nagyon hiányoztál! - kezdem újra, amit félbehagytam. Átölelem és direkt úgy, hogy Luke láthassa, milyen jóba vagyok vele.

-Ti most jártok, vagy micsoda? - szólal meg Ashton. Észre sem vettem, hogy itt van. Luke hangosan elkezd röhögni, én meg elengedem Calumöt.

-Dehogyis! - vágjuk rá egyszerre nevetve, de ez a nevetés számomra kellemes, nem pedig olyan, mit Lukeé szokott lenni.

-Bemehetnénk végre? - kérdezi Luke.

-Tedd, ami szerinted helyes, Skywalker - nézek a kék szemeibe. Gyönyörűek, egyszerűen megbabonáznak... Mit gondolok magamról? Utálom őt!

-Rendben, Elizabeth - honnan tudja a másik nevemet?

Végre belép a házba, én kicsivel mögötte megyek Calummel és Ash-sel az oldalamon. Ashtont jobban meg szeretném ismerni, mert egész kedvesnek tűnik, nem úgy, mint egyesek.

Karen őket is köszönti, majd meglátom Michael aggódó pillantását. Odasietek hozzá és arréb húzom, hogy ne hallja senki sem, amit mondok.

-Miért nem szóltál? - suttogom.

-Akartam, de nem figyeltél rám - suttogja szintén. - Akkor már rohantál az ajtóhoz.

Karen megkínálja a fiúkat is sütivel, ők pedig leülnek az asztalhoz.

-Khm... - köhögök erőltetetten, amint Luke leül a székemre - Az az én helyem.

-Mióta? - vág vissza.

-Nem is tudom... Vagy kilenc éve? - válaszolom udvariasan. Ha észreveszi, hogy felhúzom magamat, továbbra is hergelni fog.

-Sajnálom, de most foglalt - vigyorog rám.

Nem válaszolok neki, csak állok mellette egy helyben, amikor végre elege lesz belőle.

-Mit akarsz? - húzza össze a szemét.

-Leülni a székemre - mosolygok rá továbbra is ugyanolyan gúnyosan.

Feláll a helyéről, úgy látszik, nem bírja tovább, és helyet foglal a velem szemben lévő széken. Elégedetten leülök, de látom, hogy Michaelnek nem tetszett a jelenetem.

-Később még beszélek veled - mondja alig hallhatóan.

Luke megtörli a kezét, megköszöni a desszertet és kisétál a konyhából.

-Hová mész? - kérdezem. Miért érdekel, hogy hova megy?

-Dobok egy sárgát. Talán baj? - húzza fel a szemöldökét.

-Nem, dehogyis - vetem oda félvállról. Fulladna meg a vécében.

-Miért nem kedveled? Tök jó fej lenne, ha te is kedves lennél hozzá - áradozik Calum.

-Jó fej? Pff... - nevetek cinikusan - És csak hogy tudd, soha az életben nem fogom megkedvelni.

-Oké, én úgy is elvagyok, ha nézem a vitáitokat - nevet. - Vicces vagy, amikor mérges vagy rá.

-Én sem bírtam az elején, de mégis a barátom lett - szól bele Michael. 

Erről Tasha jut eszembe. Az elején nem volt nekem szimpatikus, azt hittem, hogy egy közös dolog sincs bennünk. De barátok lettünk, vagyis én barátomnak tekintem. És ha már pont Tashánál tartok...

-Mit gondolsz Tasháról? - szegezem a kedvesen tekintetemet Mikeyra.

-Jól tudsz témát váltani - nevet.

-Ó, csak pont ő jutott eszembe - kuncogok. Nem mondom el, hogy miért, mert akkor azt mondaná, hogy látod, neked is van példád rá!

-Hát rendben - látom, hogy alig láthatóan elpirult. Zavarban van? - Az a pár mondat, amit hallottam tőle, szerintem vicces lehet - tart egy kis szünetet - És jól is néz ki - megint elpirul, most láthatóbban.

-Inkább nem kérdezek többet, mert a végén vörös leszel - nevetek.

-Ennyire látszik? - hitetlenkedik.

-Régóta ismerlek már - ölelem át épp akkor, amikor Luke visszaérkezik.

-Te mindenkit ölelgetsz? - oh, pedig azt hittem, tényleg belefulladt a vécébe.

-Csak azt, akit kedvelek - vigyorgok és átölelem Ashtont is, hogy tudja, őt is kedvelem. Nem nagyon ismerem még, de örömmel ragadnék vele egy lakatlan szigeten, nem úgy, mint a szőkeséggel.

Ránézek az órámra és ledöbbenek, hogy mennyi már az idő. Apu azt mondta, hogy kilenckor végzik, én pedig szeretnék ma vele is lenni egy kicsit.

-Jaj, már negyed tíz van? Én szerintem megyek - elköszönök Karentől, a fiúkat egyesével átölelem még egyszer, Luke kivételével. Látom, hogy villámokat lövell rám a szemével, de figyelmen kívül hagyom. Azt hiszem nem szereti, ha nem kaphat meg valamit. Bár miért is kéne neki tőlem egy ölelés? Telhetetlen, mindegy, miről van szó, de azt akarja.

-Kedves lánynak néz ki - hallom Ash hangát, amikor az ajtóhoz érek.

-Igen, az - mondja Luke a lehető legtöbb cinizmussal a hangjában.