7. rész Állatkert

Sziasztok! Ez most szerintem csak egy levezető rész lett, mert nem szeretném, ha gyorsan történne minden. Azt akarom, hogy Ashton is ott legyen, amikor találkoznak egymással. Szóval szombaton lesznek a részek, remélem azért tetszeni fog! :) Jó olvasást! <3

Lizzie xxx

~Hayley Roberts~

-Ideje felkelni, Csipkerózsika! - ugrott rám valaki az ágyamban, miközben mélyen aludtam. A váratlan cselekedettől azt sem tudtam, hogy hol vagyok és hogy ki ébresztett fel. Gyorsan felültem és körülnéztem, hogy ki lehetett a támadóm. Meg sem lepődtem rajta.

-Jenette, te hogy a fenébe jutsz be egyfolytában a szobámba?! Tudtommal nincs kulcsot, de nem vagyok benne biztos - húztam össze a szemöldökömet.

-A nagylelkű szobatársad engedett be - lépett be az ajtón Rebeca. Nagyon régen nem láttam már, csak tanítás közben, de utána mindig sietett valahová. - Arra gondoltunk, hogy elmehetnénk az állatkertbe, hogy megünnepeljük a szünetet.

Utoljára a szüleimmel voltam ilyen helyen, amikor még együtt voltak. Akkor még apa sem figyelt annyira a munkájára és törődött velünk. Nem azt mondom, hogy most nem foglalkozik velem, mert akkor nem utalna havonta a számlámra, de akkor máshogy gondoskodott rólam.

-Hay, akkor benne vagy? - nézett rám Jenny, a kezét a fejem előtt hessegetve. Biztosan sokáig gondolkozhattam.

-Jaj, persze, imádom a pingvineket! - kaptam gyorsan a tekintetemet a mellettem ülő barátnőmre.
-Akkor tíz perc és megyünk reggelizni! - figyelmeztetett a még mindig az ajtóban álló Rebeca, majd mindketten kimentek, hogy nyugodtan tudjak készülődni.

Bementem a fürdőszobába, hogy megmossam az arcomat. A pénteki munka még mindig meglátszik rajtam, pedig az már két napja volt. Annak mondjuk örülök, hogy hétvégén nem kell dolgoznunk, mert akkor lehet a legnagyobb tömeg és nem biztos, hogy bírnám a tömény cigarettaszagot.

Gyorsan fogat mostam, majd visszamentem a szobába, hogy kiválasszam, mit vegyek fel. Egy kopott farmert és egy kötött pulóvert választottam ki, majd visszamentem a fürdőbe kisminkelni magamat. Nem estem túlzásba, csak lealapoztam az arcomat és szemceruzával kihúztam a szememet.

Felvettem a tornacipőmet, majd magamhoz kaptam a dzsekimet és indultam is a lift felé. Vagyis indultam volna, amikor eszembe jutott valami. Visszasétáltam a szobához és benéztem rajta.

-Tasha, nem szeretnél jönni? - kérdeztem behajolva az ajtón.

-Nem kell szerencsétlennek nézned, amiért egész nap itt maradok - nézett fel a laptopja mögül egy halvány mosollyal a száján, amit csak én tudtam volna észrevenni.

-Nem kell kéretned magad, mert úgyis jönni fogsz - mosolyogtam önelégülten. - Kapd fel a kabátod és indulás!

-Nem parancsolgathat nekem egy nálam fiatalabb! - már jobban látszott rajta, hogy örül, amiért meghívtam. Lecsapta a laptopját és felvette az ágyáról a fekete bőrkabátját.

-Maximum egy év - forgattam a szemeimet. Ki nem állhattam, hogy én vagyok az osztályban, és ez miatt a barátnőim közül is a legfiatalabb.

-Majd megnősz - tessékelt ki az szobából, hogy be tudja zárni az ajtót.
Odasiettünk a lifthez, amiben megint karácsonyi számok mentek.
-Ugye te is ugyanazt hallod, mint én, ugye? - fordultam Tasha felé.
-A Jingle Bells-re gondolsz? - nézett rám, amire bólogattam.
-Szerintem kicsit rémisztő - suttogtam, hogy ne higyje azt hogy annyira félnék. Persze minden szavamat hallotta, ezért elkezdte halkan dúdolni a dalt, mint ahogyan a kislányok szokták a filmekben. - Tasha, ne csináld már! - ráztam a fejemet, de ő nem hagyta abba. Leértünk a földszintre, én pedig gyorsan kirohantam az előtérbe. - Lehet, hogy kár volt elhozni téged - néztem rá szúrósan, amire ő önelégülten mosolygott.
-A te bajod, kislány - veregette meg a hátamat.

***

Egy taxihoz túl sokan voltunk, hogy beférjünk, ezért a buszmegállóhoz vettük az irányt. Közben Emily is csatlakozott a barátjával, akinek elfelejtettem a nevét. Azt hiszem Charlie az. Csendesen álldogáltunk a megállóban a buszunkra várva. Egy kicsit hideg volt, ezért felvettem a dzsekimet, amit eddig a kezemben tartottam. Meg szerettem volna törni a csöndet, ezért Emilyhez fordultam.
-És mióta vagytok együtt Charlieval? - mosolyogtam kedvesen.
-Még mindig Chris a neve - röhögött Emily, miközben a barátján látszott, hogy legszívesebben elásná magát. Vagy engem. Ezért inkább csendben maradtam.
Megérkezett a busz, én pedig gyorsan felrohantam, hogy lefoglaljam a leghátsó üléseket. Nem érdekelt, hogy gyerekesnek néz a többi utas, legalább a buszon is híressé fogok válni, nem csak a moziteremben.
Hatan voltunk, a leghátsó részen pedig öt ülés, ezért Emily és Chris külön helyet foglaltak el.
-Te beszélted belém, hogy Charlienak hívják, ugye? - suttogtam Jennynek.
-Igen - fojtotta vissza a nevetését, mert az említett fiú pont előttünk ült.
Most találkoztam először Chrissel. 17-18 év körüli lehetett, ami azt jelenti, hogy megint én vagyok a kislány. A haja barna volt, rövidre vágott, a teste kigyúrt volt, simán kinézem belőle, hogy katonaiskolába jár. Helyes volt, de nem az én ideálom volt. Mondjuk nem is tudom, hogy milyen lehet az álompasim, még sohasem gondolkoztam rajta. 
De láttam, hogy gyengéd Emmyvel szemben és hogy törődik vele. Látszott a szemében a csillogás, amikor egymásra néztek. Én is vágyok ilyen érzésre.
-Élsz még Szöszi? - bökött oldalba Tasha. - Kicsit bámultad őket. Féltékeny vagy? - vigyorgott.
-Mondd, hogy te nem vágynál ilyenre - forgattam a szemeimet mosolyogva.
-Nem vágyok ilyenre.
-Most mondd úgy, hogy komolyan is gondolod - néztem mélyen a szemeimbe.
-Nem vágyok ilyenre - mondta határozottan, majd elsütött egy mosolyt.
-Ha! Mosolyogtál! - ugrottam fel, amire páran hátranéztek.
-Szereted magadra felhívni a figyelmet - suttogta a fülembe. Éreztem, ahogy rázkódik a nevetéstől.
-Ezt szerintem eddig is tudtad - nevettem a fülébe.
-Megérkeztünk! - ordította Jenny, amikor megállt a busz. Újra felénk szegeződött vagy egy tucatnyi szempár. Nem láttak még őrült tinilányokat?
-És itt van a társad is - nevetett Tasha.
Utat törve magunknak leszálltunk a járműről, majd megálltunk egy helyben, hogy bevárjuk a többieket.
-Szóval itt vagyunk - mondta lassan Chris, rajtunk végignézve. - Nem lenne gond, ha Emmyvel kicsit előrébb mennénk? Régen nem voltunk együtt ilyen helyen - ez olyan aranyos! Kettesben akar vele lenni!
-Nem, dehogyis - ráztam a fejemet, leplezve a vigyoromat.
-Akkor irány a lámákhoz! - emelte magasba a kezét Jenny. Közben kisütött a nap, ezért nem volt olyan nyomasztó, komor érzetem.
Befutottunk a kapun és megvettük a jegyeket, aztán ahogyan terveztük, a lámákhoz rohantunk. Igazából csak elveszetten futkároztunk az állatkertben, mert nem tudtuk hogy merre lehet a kifutójuk.
-Ott vannak a térképek! -torpant meg hirtelen Rebeca, egy térképekkel teli tartóhoz. Kikaptam egyet közülük, és elkezdtük tanulmányozni a helyen. Most vagyok itt először, nem is tudom, miért kezdtem el futni úgy, hogy semmit sem tudok, hogy hol van. Talán azért, mert azt hittem, hogy a többieknek van róla sejtésük, hova tartanak.
-Ugye utána megnézzük a pingvineket is? - ugrándoztam. Kiskorom óta ők a kedvenc állataim és úgy látszott, hogy még mindig azok. A régi ágyam tele volt plüss pingvinekkel, ide is elhoztam egyet emlékbe. 
-A lámák után - bólogatott Jenny.
-Te mit bírsz ennyire a lámákban? - horkant fel Rebeca - Tudod, hogy tudnak köpni?
-Tudod, hogy ezzel még jobban megszerettetted őket velem? - nevetett.
-A pávák akkor is jobbak. Olyan... Pávásak - fonta keresztbe a karját Rebeca, amire mindannyian elnevettük magunkat.
Elindultunk a lámákhoz, ami a vattacukrost keresztezte.
-Vattacukor! - rohantam a standhoz. - Egy rózsaszínt kérek! - ugrándoztam örömömben az árusnak.
-Nem vagy már fiatal az ilyen nagy lelkesedéshez egy édesség iránt? - mosolygott.
-Kell a pénzem, vagy nem? - mosolyogtam rá vissza bájosan.
Nevetve megrázta a fejét és odaadta a vattacukromat.
-Ugye nekem adod a felét? - futott hozzám Rebeca, majd a beleegyezésem nélkül letépett egy nagy adagot a pálcikáról - Szóval igen. Köszi! - röhögött disznóhangot kiadva.
-Gyertek, itt vannak a lámák! - intett nekünk Jenny. Lassan odasétáltunk, mert már elfáradtunk a sok futástól. - Nem is köpnek! - biggyesztette le a száját.
-Azt csak akkor szoktak, ha behajolsz hozzájuk - magyarázkodott Rebeca.
-Haha, nagyon vicces! - verte meg a hátát a lámaimádó.
-Akkor megyünk végre a pingvinekhez? - türelmetlenkedtem.
-De az tök messze van! - nyavalygott Jenny.
-Öt kifutó - csaptam a fejemre - Úgyis le kell égetnünk a vattacukor kalóriáját - leginkább Emily szokott a alakjára figyelni, de mivel most nincs itt, én töltöm be a szerepét.
-Tessék, örülsz? - sóhajtott Tasha. Mióta kijöttünk a buszból, meg sem szólalt.
-Nagyon - vigyorogtam - Nézzétek, milyen aranyosak! Nem hiszem el! Hát szia te kicsi pingvin, hol van az anyukád? Az a dagadt az? De édes vagy - sikítoztam veszélyesen magas hangon.
-Mindig ezt csinálja? - kérdezte Becca meglepetten.
-Még sohasem láttam ilyen lányosnak - röhögött Jenn.
-Hayley Elizabeth Roberts. Pingvinimádó, szingli csaj - nevetett Tasha.